Jump to content

Sörszökőkút nyílt Szlovéniában

2016. 09. 08. 12:30

Európában még nem volt ehhez fogható látványosság, amit a helyiek és a turisták is nagyon élveznek. A Zöld Aranyat a szlovéniai Zalec városában állították ki.

Janko Kos polgármester ezzel az új látványossággal akarja fellendíteni a komlóültetvényeiről ismert kis szlovén település turizmusát. A sörszökőkút ötletét néhány évvel ezelőtt helyi vállalkozók vetették fel.

"Nem ingyen sörről van szó, amelyből kényük kedvükre fogyaszthatnak az idelátogatók" - mondta a polgármester, majd kifejtette, hogy hat euróért mindenki kap egy mikrochippel ellátott poharat, amelybe öt különböző csapból egy-egy deci sört csapolhat magának.

"Nem az a cél, hogy az emberek berúgjanak, a kulturált sörfogyasztást szeretnénk népszerűsíteni" - hangsúlyozta.

A városka polgármestere úgy értékelte: a külföldi látogatók érdeklődése hihetetlenül nagy. Elképzelése szerint a turisták a jövőben özönleni fognak a különleges látványossághoz.

A szökőkút építésére 170 ezer eurót (52,8 millió forintot) költött az önkormányzat, de ennél többet, 180 ezer eurót (57,7 millió forint) magánadományokból gyűjtöttek össze. A polgármester szerint még soha nem volt ekkora támogatottsága egyetlen projektnek sem a városban: a kivitelezést 95 vállalat és 58 magánszemély támogatta.

Az önkormányzati képviselők egy része korábban megpróbálta ugyan leszavaztatni a projektet, mondván, hogy a polgármester elherdálja a pénzt, de nem jártak sikerrel - írták a lapok.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk  Facebook oldalát!
Forrás: vakaciozzunk.hu | Kép: thealphabrain.com