Jump to content

Hol nyaralnak idén a magyarok?

2018. 06. 06. 16:15

Az ügynökségek foglalási mutatói jelzik, hogy egyre többen engedhetik meg maguknak az üdülést, mind többen szánnak bizonyos összeget a kikapcsolódásra, a pihenésre. Ugyanakkor a magyarok továbbra is odafigyelnek a szolgáltatások árára. Még mindig a költséghatékony megoldásokat szeretjük, de nem a minőség rovására. Igényesebbek lettek a magyar turisták, és felértékelődött a biztonság is.

A Magyar Turizmus Zrt. tavalyi felmérése szerint tízből négy magyar utazott el valahová pihenni. A vakációzók leginkább a Balatont választották, de ma már népszerű úti célnak tekinthető Észak-Magyarország is, ahol a hegyvidék kínál lehetőségeket a kikapcsolódásra.

A belföldi turistacélpontok képzeletbeli dobogójának harmadik helyezettje a borvidékeiről híres Dél-Dunántúl, amit népszerűségi rangsorban a Nyugat-Dunántúl követ. Noha minden szempontból bőséggel kínálja a kiváló lehetőségeket, a kelet-magyarországi régió – például a Tisza-tó – még ma sincs kellően reprezentálva a kikapcsolódni vágyók kívánságlistáján.

Idén átlagosan 165 ezer forintot költhetnek nyaralásra a magyarok. A legtöbb pénzt a középkorúak költik, akik szívesen járnak vissza a bevált helyekre – ez derült ki egy online kutatás eredményeiből. A tavaly júniusi adatok szerint a vendégeknek a fele külföldről érkezett Budapestre, 16 százalékuk pedig a Balatont kereste fel. A forgalom növekedéséből azonban az ország összes turisztikai célpontja részesedett.

Fokozódik az utazási kedv

Jellemzően a biztos jövedelmű, jobb módban élők és a gyermekeket nevelő családok azok, akik éves szinten legalább egyszer elutaznak nyaralni. A magyarok mintegy fele anyagi szempontok miatt nem engedheti meg magának az évi egyhetes rendszeres kiruccanást sem. Sokakat a munkahelyi szabadságolásuk akadályoz. Mindemellett vannak olyan honfitársaink is, akiket egyszerűen nem érdekel a nyaralás, vagy társ híján nincs kivel menniük.

A fiatalabb generációk utazási kedvének növekedésével összefüggően az utóbbi években előtérbe kerültek az olyan utazási motivációk, mint például az aktív turizmus, valamint a gasztronómiai alapú utazás.

Csúcsot dönthet a hazai turizmus 

Nagyon jók a magyarországi belföldi turizmus számarányai, és alappal bizakodhatunk, hogy ezek a mutatók még javulnak. Lényegében mára a turisztikai iparág gerincét alkotja a belföldi turizmus. Tény, hogy Budapestre is sokan jönnek a vidéki településekről, de nagyon népszerűek a vidéki fürdővárosok – Hajdúszoboszló, Hévíz, Szombathely. Az örök sláger persze a Balaton marad, ahol jelenleg a munkaerőhiány okozza a legnagyobb gondot. Némi iróniával, szakácsokat jószerével lasszóval kell fogni a Balatonhoz. Ha ezen a gondon sikerül úrrá lenniük a hazai vállalkozóknak, ismét rekordévet vagy szezont zárhat a hazai turizmus – mondta el lapunknak Kiss Róbert Richárd szakújságíró.

Drágább lesz a horvát nyaralás 

A 2018-as esztendőben már most látszik, hogy a külföldi nyaralások szempontjából Horvátország lesz az abszolút nyertes. Még akkor is így van ez, hogy a minap érkezett hír szerint a horvát autópályadíjak szezonálisan tíz százalékkal megdrágultak, és a horvát szálláshelyek zöme is árat emelt. Mégis töretlen a kedv a horvátországi nyaralások tekintetében. Köszönhető mindez a magyarországi bérek megnövekedésének. Már a tavalyi év is rekordesztendőnek számított a Horvátországba látogató magyar turisták számát illetően, és az idei év minimum megismétli, vagy meg is haladja majd a tavalyi mutatókat. A horvát statisztikák szerint honfitársaink a hatodik helyen állnak az Adrián nyaraló nemzetek rangsorában, ami nagyjából négyszázezer Horvátországban vakációzó magyar turistát jelent. Idén hatszázezres magyar turistaáradatot sem tartanak kizártnak az idegenforgalomban jártas szakemberek.

Ezzel párhuzamosan tavaly is emelkedő tendenciát mutattak az olaszországi városlátogatások. Rimini, Bibione nagyon népszerű a magyarok körében, sok magyar szót fogunk arrafelé hallani, de már kezdjük felfedezni a többi olasz régiót is. A charterjáratok miatt mind népszerűbbé vált Kréta, Rodosz, Korfu, a görög tengerpart. Mindemellett Málta is egyre közkedveltebb, sőt a már említett fapados járatoknak köszönhetően Marokkó is a magyar turisták célországává kezd válni. Bulgária pedig a „reneszánszát” éli. A barátinak mondható árak mellett egyre javul a bolgár szállodák kínálata, minősége, emiatt népszerű a Fekete-tengernél nyaralni.

Törökországot sem szabad kifelejteni. A többi valutával a török líra is együtt gyengült az euróhoz képest. Korábban nagyon drágának számítottak a török szállodák, a szolgáltatások – amik még most sem igazán olcsók –, de egyrészt az árengedményeknek köszönhetően, másrészt pedig a korábbi terrorcselekmények miatti árzuhanás révén a török desztinációk is elérhetővé váltak a magyar turisták számára.

Felértékelődött a biztonság 

Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő szerint a biztonság fontos szempont lett. Amikor külföldiek érkeznek Magyarországra, a leglényegesebb nekik, hogy Budapest és hazánk kifejezetten biztonságosnak számít. Az amerikai, de az ázsiai turisták is komolyan odafigyelnek erre. Az európai turisták kissé vállalkozóbb kedvűek. Pont a biztonság hiánya miatt a korábban közkedvelt Egyiptom visszacsúszott a turizmust illetően, noha fénykorában óriási érdeklődés övezte a látványosságait, amit mára beárnyékolt a terrorizmus és a már ismert, erőszakos cselekmények egész sora. Ebből a „gödörből” próbál az egyiptomi turizmus visszakapaszkodni a régi helyére, amit ár-érték arányban hihetetlenül kedvező ajánlatokkal igyekszik megvalósítani. Van ugyan egyfajta emelkedés náluk, de ahhoz képest, ami volt, még korántsem beszélhetnek sikerről. Hasonló cipőben jár Tunézia is.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)