A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) európai divíziója szerint a korábban vártnál egy évvel később, csak 2024-ben állhat vissza a 2019-es szintre az utasforgalom az európai repülőtereken.
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére július 25-én rendezik meg az idei Strandok éjszakáját, országszerte több mint 30 strandon várják az éjszakai fürdőzőket - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel szerdán.
Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre - jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
A világ egyik műanyaggal leginkább szennyezett folyója lehet a Temze brit kutatók szerint, a folyó egyes szakaszain másodpercenként 94 ezer darab mikroműanyag is áthaladhat. Az Egyesült Királyság egyik legfontosabb víziútja
A RegioJet július 31-től új, naponta kétszer oda-vissza közlekedő vasúti járatot indít a Budapest-Bécs (Wien)-Brünn (Brno)-Prága (Praha) útvonalon - közölte a cseh magántulajdonú vasúttársaság hétfőn az MTI-vel.
Átadták hétfőn Egerben a vár több mint félmilliárd forintból helyreállított Zárkándy-bástyáját, a beruházás első üteme a Modern városok program keretében, míg a második a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Újraindította a LOT lengyel légitársaság hétfőn a koronavírus-járvány miatt átmenetileg leállított közvetlen Budapest-Szöul járatát - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.
A júniusi adatok azt mutatják, hogy dinamikus ütemben emelkedik a vendégéjszakák száma az országban, 500 ezer vendég csaknem másfél millió vendégéjszakát töltött el hazai szálláshelyeken - mondta Guller Zoltán, a
Töretlen a gyógyfürdők és a főváros turisztikai vonzereje: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepelt a leglátogatottabb 10 település között Budapest mellett valamelyik gyógyfürdőjéről ismert magyar település az elmúlt
A Kék Hullám Zászló strandminősítő versenyen az idén a legtöbb pontszámot elért strand a gyenesdiási Diási Játékstrand lett - jelentették be szerdán a verseny díjátadó ünnepségén, Zamárdiban.
Töretlen a gyógyfürdők és a főváros turisztikai vonzereje: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepelt a leglátogatottabb 10 település között Budapest mellett valamelyik gyógyfürdőjéről ismert magyar település az elmúlt
Kormányzati és uniós támogatással felújították a Kondorosi Csárda Múzeumot, a térség egyik legnevezetesebb turisztikai látványosságát szerdán adták át.