Jump to content

Poroszló és Tiszafüred között nemsokára bringázni lehet

2017. 11. 26. 18:57

A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, jelentősen növelve a régió vendégforgalmát és turisztikai bevételeit - mondta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán a fejlesztés helyszínén, Poroszló közelében.

A 9 kilométeres szakasz hazai költségvetési forrásból, mintegy nettó 3,1 milliárd forintból épül meg. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődik, a munkát a napokban lezárult közbeszerzési eljáráson négy ajánlattevő közül a Hódút Kft. nyerte el - tette hozzá.

Megjegyezte: a Tisza-tó töltéséről ez évtől kitiltott autóforgalom hozadékaként a kiskörei vízlépcsőnél október végéig 30 ezer kerékpárost regisztráltak, mely 50 százalékos növekedést jelent 2016 egészéhez képest. Ennél nagyobb hatású lesz a Poroszló és Tiszafüred között a 33-as számú főút használatát kiváltó új kerékpárút megépítése - tette hozzá.

Nyitrai Zsolt (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a tájékoztatón hangsúlyozta: ma Magyarországon több millió ember kerékpározik, Dánia és Hollandia után ebben a mutatóban lakosságarányosan a dobogó harmadik fokán állunk Európában. A kormány célja a kerékpározás népszerűsítése, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése - húzta alá.

A Poroszló-Tiszafüred kerékpárút megépítését régi adósságnak és előremutató fejlesztésnek nevezte, mely kerékpárral körbejárhatóvá teszi a Tisza-tavat, amivel növeli a régió vonzerejét, vendégforgalmát és turisztikai bevételeit.

Sokak által várt beruházásként szorgalmazta az Egerszalókot Egerrel összekötő kerékpárút mielőbbi megépítését, mely szinte teljessé tenné Heves megye kerékpáros infrastruktúráját.

A kiosztott sajtóanyag szerint az EuroVelo 11 hálózatba csatlakozó Poroszló-Tiszafüred kerékpárút kialakítása során a 33-as főút Tisza-hídja mellé egy 273 méter hosszú, új, konzolos tartószerkezeten nyugvó átkelőt építenek. Ugyancsak új hidak ívelik majd át az Eger-patakot, a Szomorka patakot és a tározó Öblítő csatornáját is. A projekt része továbbá két vasúti kereszteződés megépítése is.

(Forrás: vakaciozzunk.hu;MTI | Kép: pixabay.com)