Jump to content

Egyre nagyobb szerepet kap a zöldszemlélet a fesztiválokon

2018. 05. 18. 12:00

A nagyszabású szabadtéri rendezvények hulladékának csaknem 70 százalékát az egyszer használatos műanyag poharak teszik ki. Ez az adat önmagában is rémisztő, nem beszélve arról, hogy kevés olyan fesztivál van, ahol a szelektív hulladékgyűjtés megoldott lenne. A street foodosokat – utcai ételárusokat – felvonultató Food Truck Show-król már végleg száműzték a műanyag poharakat, evőeszközöket és tányérokat is.

 

Vad-Horváth Zsolt, a sorozat főszervezője a Kék bolygó stábjának elmondta, hogy azután született meg a döntés arról, hogy kiszorítják a 20-25 ezer fős rendezvényeikről a műanyag evőeszközöket, miután már többször szembesültek azzal, hogy mennyi szemét keletkezik egy-egy alkalom után.

A minél szembetűnőbb változás érdekében a szervezők évek óta a Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület munkatársait bízzák meg a keletkező hulladék szelektív gyűjtésével és újrahasznosításával. Mindemellett arról is gondoskodtak, hogy lebomló vagy újrahasznosítható poharak, evőeszközök és tányérok legyenek a fesztiválon.

Herencsár Milán, a Zöldövezet Társulás projektasszisztense elmondta, hogy egy stree tfood eseményen – ahol minden arról szól, hogy rögtön megkapjuk az ételt és az italt, és utána továbbálljunk – nem lehet üvegpoharakat vagy porcelánétkészletet használni. Az ilyen helyzetek mozdítják elő az olyan alternatív megoldásokat, mint például a BLA anyag használata. Ennek az előállítása során jóval kevesebb káros anyag jut a levegőbe, és az anyag biológiailag lebomlik. Azonban ahhoz, hogy ez a környezetkímélő folyamat végbemenjen, ipari komposztálási körülményekre van szükség.

A rendezvény résztvevői is nyitottak a környezettudatosságra. A Zöldövezet Társulás pedig kifejezetten idei első Food Truck Show-ra időzítette legújabb, a Magyar Street food Egyesülettel és a Doremi Today lebomló csomagolóanyagokat forgalmazó vállalkozással közös környezetvédelmi projektjének bejelentését is, amely a rendezvények műanyaghulladékainak drasztikus csökkentését célozza meg, és erre megoldásokat is kínál.

Erről kidolgoztak egy tanulmányt, amely egyszerre vizsgálja a problémát természettudományos és jogi szempontból . Gaál Zsófia a társulat jogi gyakornoka ismertette azt a tényt, hogy csak az Európai Unióban közel 25 millió tonna műanyaghulladékot termelünk évente, és ennek csupán a 30 százalékát sikerül újrahasznosítani.

Az égetés, mint a mai leggyakoribb megsemmisítési mód sem bizonyul megfelelő megoldásnak még a legkorszerűbb technológiák alkalmazása mellett sem. Sőt az újrahasznosítás sem oldja meg teljes egészében a problémát, csupán enyhíti azt – tette hozzá.

A fentiek miatt szorgalmazzák a tanulmányban az alternatív csomagolóanyagok szélesebb körben való elterjedését, és nagy hangsúlyt kaptak benne azok a sikeres, nemzetközi környezetvédelmi intézkedések, amelyek idővel Magyarországon is alkalmazhatók lehetnek. 

Erre jó példák a francia törvényhozás intézkedései. Az egyik ilyen, hogy 2020-tól betiltanák az egyszer használatos evőeszközök használatát. Ez viszont nem jelenti azt, hogy valamennyi eldobható műanyag csomagolást száműznek, csupán azt, hogy szeretnék az éttermeket abba az irányba terelni, hogy minél inkább környezetbarát megoldásokat válasszanak. Az is fontos lépés volt Gaál Zsófia szerint az ottani törvényhozás részéről, hogy a műanyag zacskókat kiszorították az üzletekből, és azokat felváltották a részben vagy egészében bioeredetű csomagolóanyagok.

Kiemelte, hogy a társulat szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy minél innovatívabb megoldások álljanak rendelkezésre a hulladékkezeléshez, illetve ki szeretnének dolgozni egy olyan támogatási rendszert, amelynek segítségével ösztönözni tudják az egyes vendéglátóhelyeket és a rendezvényeket is, hogy az egyszer használatos műanyagok helyett a bioeredetű megfelelőiket használják.

Mindenképpen előremutató, hogy 2015 óta már Magyarországon sem adják ingyen a boltokban a nejlonszatyrokat, és azt is jó látni, hogy egyre több fesztiválszervező törekszik arra, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyoma a rendezvényeknek.

 
(Forrás: szeniormagazin.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)