Hasonló védett területtel a világon csak még egy város rendelkezik, és ez Buenos Aires. Ennek ismeretében csak még különlegesebb szerepet kap a Sas-hegy. Ezen a területen már korábban, a török hódoltság idején is szőlőt termesztettek, eleinte csak fehéret, majd később már a vörös fajtákat is, melynek köszönhetően a vörösbor is elterjedt. A Sas-hegy más gyümölcsöknek is táptalajt jelentett.

Nevét egy mondára vezetik vissza, miszerint Buda visszavételekor sasok szálltak fel a hegyről. Egy másik magyarázat szerint a hegyet a német nyelvű polgárok nevezték Adelsbergnek (Nemes-hegy), amely tükörírásnak köszönhetően változott Adlersberggé (németül a sas adler), vagyis Sas-heggyé.

A XX. század elejéig ritkán lakott része volt Budapestnek, de ahogy terjeszkedett a főváros, egyre inkább beépült a Sas-hegy is. A lakóházak mellett egy laktanyával és egy apácaházzal (amely ma már iskolaként működik), épült be. Egy neves botanikus, Pénzes Antal kezdeményezte azt, hogy védett területté nyilvánítsák. A második világháború ezt a szép tervet véresen keresztülhúzta, majd csak 1958-ban jött létre a Sas-hegy Természetvédelmi Terület. A Duna-Ipoly Nemzeti Park gondozásában álló természetvédelmi terület évente húszezer látogatót fogad. Ez még az a létszám, amelyet a Sas-hegy környezetterhelés elvisel. Gyakran látogatják óvodások és iskolások is, de fontos tudományos kutatásoknak is színtere.

A nagyvárosi nyüzsgésből ideiglenes kiszakadást, természetben való feltöltődést biztosít a Sas-hegy, amely két oldalának mikroklímája nagyon más. Ennek az eltérésnek köszönhető, hogy a Sas-hegy flórája és faunája igen gazdag.