Jump to content

Megjelent a tömegturizmus Budapesten

2018. 09. 12. 19:00

Barcelona, Amszterdam, Velence és Milánó után Budapest a turistákkal leginkább telített nagyváros Európában. Egy elemzés arra hívja fel a figyelmet, hogy míg sok ország azért verseng, hogy a turizmusiparból minél nagyobb szeletet hasítson ki magának, addig mára a világ számos pontján a tömegturizmus túlzott megjelenése okoz problémákat.

A tömegturizmus káros hatásait számszerűsítette a Statista.com portál, amely ötszáz európai várost vizsgált az úgynevezett overtourism-jelenség szempontjából – hívta fel a figyelmt az ausztriai GD Consulting.

Az elemzés szerint Barcelona, Amszterdam, Velence és Milánó után Budapest a turistákkal leginkább telített nagyváros Európában. S a turizmus egyes káros hatásait már a helyi lakosok a bőrükön érzik – írta a Turizmus.com. Közölték, az összetett mutató alapján elvégzett elemzés a szálláshelyeken fellelhető ágyak egy négyzetkilométerre eső számát, valamint az adott városban a főszezonban regisztrált turisták számának arányát viszonyította a helyi lakosságszámhoz. Az elemzést kiegészítették még a lakosság körében végzett megkérdezések eredményével, s így állították fel a sorrendet.

Velence évente mintegy négymillió külföldi látogatót fogad, míg Dubrovnik 42 ezer lakosára évi nyolcszázezer tengerjáró hajóval érkező látogató jut. Míg sok ország versenyzik, hogy a turizmusiparból egyre nagyobb szeletet hasítson ki, addig mára a világ számos pontján a tömegturizmus túlzott megjelenése okoz problémákat. Az overtourism kifejezéssel leírt jelenség a politikára is kihatással van. Barcelonában 2015-ben például egy korábbi baloldali aktivistát választottak meg polgármesternek, aki kampányában ígéretet tett az elharapódzott tömegturizmus káros hatásainak visszanyesésére is.

Budapest - telitett - ötödik hely

Barcelonában manapság nem ad ki a város engedélyt új szállodák építésére. Párizsban is nagyon szigorú szabályokhoz kötik az Airbnb-n keresztül történő szobák értékesítését. Amszterdamban sincs ez másként, ahol a belvárosból kitiltották a turistabuszokat, nem adnak ki engedélyt újabb szálláshelyek és souvenir boltok létesítésére, a randalírozást, hangoskodást és egyéb kihágásokat pedig nagyon szigorúan büntetik. A büntetésbehajtást a helyszínen bankkártya-leolvasóval is felszerelt rendőrök – elrettentésül – azonnal érvényesítik is.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)