Jump to content

Turizmusösztönző tervet ismertetett a spanyol kormányfő

2020. 06. 18. 18:22

Több mint 4,2 milliárd euró értékű, turizmusösztönző tervet ismertetett a spanyol kormányfő csütörtökön Madridban.

"Vezető szerepet töltünk be világszinten. Épp ezért minden lépés, amelyet teszünk, biztonságos lépés lesz" - fogalmazott Pedro Sánchez.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ország gazdaságának újraindítása szempontjából alapvető a turizmus fellendítése.
Spanyolország bruttó hazai termékének (GDP) 12,3 százaléka származik ebből az ágazatból, amely 2,5 millió embernek ad munkát. Tavaly 83,7 millió külföldi turistával a világ második leglátogatottabb országa volt. A koronavírus-járvány miatt azonban idén március közepén teljesen leállt az idegenforgalom, több milliárd eurós bevételkiesést okozva.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a tervezet öt pillérre épül, amelyből az első a bizalom visszaszerzésére irányul, megfelelő egészségügyi és higiéniás intézkedések bevezetése révén, amelyeket egy 21 pontból álló útmutató tartalmaz. Az előírásoknak megfelelő turisztikai helyek biztonságos minősítést kapnak.
A turisztikai vállalatok számára 2,5 milliárd eurós államilag garantált hitelkeretet nyitnak meg, a spanyol légikikötők üzemeltetéséért felelős Aena vállalat pedig csökkenti a leszállási illetéket július elsejétől.
A versenyképesség javítása érdekében 859 millió eurót fordítanak a turisztikai modellváltás támogatására, azon belül a digitális váltásra és a fenntarthatóságot jelentő korszerűsítésekre, mint például a megújuló energiaforrások használata.
A tervezet tartalmazza egy idegenforgalmi megfigyelőközpont létrehozását, amely az aktuális piaci információkat, mutatókat elemezve hangolja össze a kínálatot és a keresletet.
Az ötödik pont a bel- és külföldi reklámkampányokra vonatkozik, amelyek célja hangsúlyozni, hogy Spanyolország biztonságos és fenntartható úti cél.
A most ismertetett tervvel együtt a járvány kezdete óta 19,5 milliárd euróra emelkedik a turisztikai ágazatnak biztosított állami támogatás.
Spanyolország június 21-én nyitja meg határait az Európai Unió tagállamaiból érkezők előtt, kivéve a szomszédos Portugáliát, ahonnan július elsejétől engedélyezett a belépés, csakúgy mint az unión kívüli országok állampolgárai számára.
Hétfőn kezdetét vette az a kísérleti program, amelynek keretében mintegy 11 ezer turista érkezik Németországból a Baleár-szigetekre. A kezdeményezés célja, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek a biztonsági előírások működéséről, mire teljesen megnyitják a határokat.
A spanyol egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint eddig 245 268 fertőzöttet igazoltak a vizsgálatok az első, január végi eset felbukkanása óta. Az elmúlt egy napban 143-mal nőtt a fertőzöttek száma.
A koronavírus 52 ember halálát okozta egy hét alatt. A halálesetek összesítését a szaktárca június 7-én felfüggesztette, amíg a korábban tapasztalt feldolgozási hibákat ellenőrzik a tartományok. A nyilvántartásban továbbra is a korábban már közölt 27 136 halálos áldozat szerepel.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)