Jump to content

Megerősítette turisztikai vezető szerepét Eger a megyei jogú városok között

2020. 11. 03. 20:30

Az idegenforgalmi adóbevételek arányát tekintve tovább erősítette turisztikai vezető szerepét Eger a megyei jogú városok között - közölte a helyi önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel.

Szalay Andrea tájékoztatása szerint az idegenforgalmi adóbevételek alapján Eger évek óta vezető pozíciót tölt be a hazai megyeszékhelyek és megyei jogú városok között. Míg tavaly az év első 9 hónapjában az érintett 23 település együttes idegenforgalmi adóbevételének 15 százalékát tette ki a hevesi megyeszékhelynek ezen a jogcímen befolyt mintegy bruttó 190 millió forintja, addig idén január 1. és szeptember 30. között ezt az arányt megközelítőleg 162 millió forintos teljesítményt elérve 17 százalékra növelte - húzta alá.

Az új koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet "derült égből villámcsapásként" érte a felívelőben lévő idegenforgalmi szektort - fogalmazott a szóvivő. Emlékeztetett: a januári és februári adatok még bővülő vendégforgalmat mutattak és minden idők legjobb szezonját vetítették előre, ám márciusban alig két hét alatt országszerte, így Egerben is összeomlott a turizmus. Június óta azonban újra közkedvelt célponttá vált a város, mely szeptember végéig 15 százalék alá szorította az egri idegenforgalmi adóbevétel-kiesés mértékét - jelezte.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)