Jump to content

December végén rendezik meg az FCI Európa Kutyakiállítást Budapesten

2021. 12. 27. 14:19

December 28. és 31. között a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége Budapesten rendezi meg az FCI Európa Kutyakiállítást (European Dog Show) és kísérő rendezvényeit, az eseményre több ezer hazai és európai kutyát várnak.

Korózs András, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOE Szövetség) elnöke a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az eseményre, amelynek a Hungexpo ad otthont, 57 országból több mint 16 ezer kutya érkezik. A legtöbb nevezést Magyarországról kapták, hazánk több mint 3 ezer kutyával vesz részt a kiállításon. A fajtastatisztikákat ismertetve hozzátette, hogy a legtöbb nevezett kutya golden retriever volt.

A European Dog Show a világ egyik legjelentősebb nemzetközi kutyakiállítása, melyet évenként rendeznek meg. A kiállítást szakmai programok, fajtaklubok által szervezett speciális rendezvények, klubkiállítások gazdagítják, és december 30-án megrendezik a Magyar Kutyafajták Világtalálkozóját is. Mint Korózs András kiemelte, a világtalálkozóra 360 kutyát neveztek, ami kiemelkedő részvétel az elmúlt évek viszonylatában.
Kovács Zoltán kormánybiztos felidézte, hogy az eredetileg májusra tervezett eseményt pandémiás és szervezési okokból kellett áttenni december végére, így a kutyakiállítás lesz az "Egy a Természettel" - Vadászati és Természeti Világkiállítás zárórendezvénye.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy Európa egyik legszigorúbb állatvédelmi törvényét fogadta el novemberben a parlament. A 2022. január 1-jén hatályba lépő törvényben, amely mérföldkő a magyar állatvédelemben, a MEOE Szövetséggel együttműködve, Európában egyedülálló módon írták körbe, hogy kik az illegális szaporítók - mutatott rá Ovádi Péter.

V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium kiemelt nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa elmondta, hogy az állatvédelmi, a hatósági és génmegőrzési szakmai feladatok mellett egyik legfontosabb tevékenységük, hogy felhívják a figyelmet a magyar kutyafajtákra. Mivel a jövő generációi számára is fontos, hogy megismerjék a történelmünk részévé vált fajtákat, a MEOE Szövetség 2019-ben nagyszabású iskolai programot indított, hogy általános iskolásoknak mutassa be a magyar fajtákat - idézte fel, hozzátéve, hogy a magyar kutyafajták legszebbjeit a kiállításon is megtekinthetik a látogatók.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Hungarikum Bizottság tagja a kilenc magyar kutyafajtát méltatta, beszédében pótolhatatlan nemzeti kincsnek nevezte azokat.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese beszámolt arról, hogy az egyetemen kinológiai szakirányú négy féléves továbbképzés indul 2022 szeptemberétől. "Úgy gondoljuk, hogy egyetemi végzettség szükséges ahhoz, hogy valaki felelősen tudjon tenyészteni" - mondta.

A rendezvény december 28-án a minden fajta részére meghirdetett nemzetközi kutyakiállítással, a Grand Prix Winner Cacib Show-val kezdődik, december 29-én, 30-án és 31-én az Európa Kutyakiállítás keretében minden nap más-más fajtacsoport legszebb kutyái kerülnek reflektorfénybe.

Az Európa Kutyakiállítás fődíjait a Herendi Porcelán Manufaktúra biztosítja.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)