Jump to content

Kétmilliomodik látogatóját köszöntötte a Tisza-tavi Ökocentrum

2022. 04. 25. 17:11

Kétmilliomodik látogatóját köszöntötte a napokban a Tisza-tavi Ökocentrum - közölte a Heves megyei Poroszlón található létesítmény ügyvezetője az MTI-vel.

Kiss János elmondta: a kétmilliomodik látogató, a tízesztendős Ferenczi Tünde csütörtökön érkezett az Ökocentrumba, ahol Poroszló polgármestere és a komplexum ügyvezető igazgatója, valamint igazgató-helyettese köszöntötte.     Az isaszegi lányt az Ökocentrum örökös vendégévé fogadták, a neki átadott dokumentum szerint egész életében bármikor belépőjegy nélkül látogathatja az intézményt - közölte a vezető.         

Kiss János hozzátette, hogy az Ökocentrum egy évtizedes működése alatt népszerűségének növekedése töretlen volt, hiszen folyamatosan emelkedő látogatószám mellett már 2015-ben átlépték a célul kitűzött évi 200 000 főt, míg a koronavírus-járványt megelőző 2019-es esztendőben 240 000 vendéggel rekordévet zártak.     

Hangsúlyozta: a 2012-ben megnyílt, 2,2 milliárd forintból megvalósult édesvízű óriásakvárium és a komplexumban dolgozók munkája a kezdetek óta jelentősen hozzájárul Magyarország, a Tisza-tó és különösen Poroszló idegenforgalmának fejlődéséhez.    

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)