Jump to content

Látogatóközpont épül Fenékpusztán

2017. 02. 07. 12:05

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság eddigi legnagyobb beruházásaként épül látogatóközpont a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán, ahol felújítják Fekete István emlékhelyét is.

Országszerte 800 ökoturisztikai létesítmény működik Magyarországon, ebből 343 részben vagy egészben a nemzeti parkok kezelésében van. A kutatások szerint a közeljövőben az ökoturizmus lesz a legdinamikusabban fejlődő ágazat, s miután a mai fiataloknak már kevés, ha "kifakult bundájú kitömött állatokat és szúette vitrinekben megsárgult papírokat" láthatnak egy kiállításon, ezért a legkorszerűbb, interaktív elemekkel kell a figyelmüket felkelteni.

A korábbi európai uniós fejlesztési ciklusban 16 ökoturisztikai létesítményt újítottak fel és 53 új létesítménnyel gazdagodott Magyarország. A mostani ciklusban is folytatódnak a beruházások, összesen 4,5 milliárd forint értékben épülnek bemutatóközpontok, köztük közel egymilliárdból a Kis-Balatonnál, Fenékpusztán.

Németh Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a Kis-Balatonhoz, ami a hazai természetvédelem bölcsőjének számít, az átlagember is gyerekkora óta kötődik Fekete István regényeinek helyszíneként, ezért is fontos ez a beruházás.

A Kis-Balaton ökoturisztikai fejlesztése Keszthely térségének, Zala megyének és a Balaton-felvidéknek is különösen fontos. Nagy lépés lesz, ha a Kis-Balatont korszerű eszközökkel lehet majd bemutatni, de a látogatóközpont a vízi- és kerékpársportnak, sőt Zalakaros és Hévíz közelségében a családi programoknak is új lehetőséget teremt.

A beruházást ismertetve Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta: az igazgatóság 14 bemutatóhelye közül három veszprémi helyszínen működik látogatóközpont. A tervek szerint az idei első félévben megkezdődik a kivitelezés 958 millió forintból. A tervezett átadás 2018 vége, 2019 tavasza.

A jelenleg évente 5-10 ezer látogatót fogadó területen legalább 30 ezer vendégre számítanak az egész éves nyitva tartás során.

A 76-os főút mentén, Keszthely és Sármellék között, 250 méterre a főúttól olyan épület készül, amelyben az interaktív kiállításon kívül mozi és előadóterem, bolt, illetve büfé is lesz. A megújuló energiaforrásokkal működtetett, zöldtetős, hidat formázó létesítményhez kapcsolódóan vízi és szárazföldi tanösvény, játszótér is készül, illetve felújítják Fekete István emlékhelyét és a Matula-kunyhót.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

(Forrás: vakaciozzunk.hu; MTI | Kép: pixabay.com, staticflickr.com)