Jump to content

Új turizmusfejlesztési stratégia van kialakulóban

2017. 10. 11. 15:00

A kormány elfogadta a turizmusfejlesztési stratégiát az előző héten. Sok változásra számíthatunk.  

A régió leghatékonyabb turizmusmarketingjének kialakítása a cél. Megújul a marketing eszköztár, hamarosan a kormány elé kerül a már bejelentett kiemelt desztinációk mellett újabbak kijelölése. Az MTÜ digitális stratégiájának megújítása folyamatos, a tervek között szerepel a közösségi médiában új önálló video-tartalomsorozat indítása, és megújul az MTÜ honlapja. Ennek egyik részeként új szakmai oldal indul a jövő héten – sorolta Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing-kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese.

Bánhegyi Zsófia kiemelt feladatok között említette, hogy a célcsoportok pontos ismeretével értékesítést támogató kampányt folytassanak. Jövőre nemzetközi kampány is indul, ahol a külföldiek hosszabb tartózkodásának és a magasabb költésük elérése a cél. A vidéki úti célok népszerűsítése is a feladatok között szerepel, 2018-ban az egészségturizmusra és a gyógyturizmusra fókuszáló kampányt indítanak. Közölte azt is, hogy létrehozzák a desztinációs márkagondnokságokat, az új országos szervezet létrehozására 4 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft. ügyvezetője elmonda, a BFTK feladata a tartalomgyártás és értékgondozással együtt a Budapest turisztikai márka gondozása, és ezzel összhangban felismerése, kezelése a problémáknak, a vendég fogadása, tájékoztatása, a város eseményeinek, értékeinek kommunikációja itthon és a nagyvilágban - sorolta.

Rámutatott: a feladat nélkülözhetetlen feltétele a marketing területen az új tudás felvétele, a korszerűség, és az egyéni kreativitással kiegészített új fejlesztések, eszközök alkalmazása, amihez a konferencia is hozzájárul.

 

(Forrás: vakaciozzunk.hu;MTI | Kép: pixabay.com)