Jump to content

Júliusban ismét megrendezik a Hortobágyi Lovasnapokat

2018. 06. 04. 17:00

Az 52. Hortobágyi Lovasnapokat július 6.és 8. között rendezik meg a mátai lovaspályákon és a kilenclyukú híd térségében - közölték a szervezők csütörtökön a helyi nagycsárdában tartott beharangozó sajtótájékoztatón.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere utalt arra, hogy a megyeszékhely önkormányzata Főnix rendezvényszervező cégével tavaly kapcsolódott be először a lovasnapok szervezésébe. Fontosnak nevezte, hogy Debrecen térségében bővüljön a minőségi turisztikai kínálat, ezért fejlesztik együtt a Debrecen-Hortobágy-Tiszató-Hajdúszoboszló turisztikai régiót.

Széles Diána emlékezetett arra, hogy Hortobágy 3 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott turisztikai fejlesztésekre, amivel az a céljuk, hogy „világörökségi szintre hozzák Hortobágy turizmusát is”.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Génmegőrző Kht. ügyvezetője hozzátette: míg 2014-ben még csak ötezer látogatója volt a lovasnapoknak, tavaly már húszezren voltak kíváncsiak a puszta legnagyobb nyári rendezvényére. Felsorolása szerint idén is lesz fogathajtó- és csikósverseny, díjugrató verseny, pusztaötösök bemutatója és méneshajtás.

 

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)