A külföldi és hazai turisták mindenkori célpontja a Budapest belvárosában található Váci utca. Az általában pezsgő utca csak 1899-ben, több közterület összevonása után kapta ma is használatos nevét, és a város társadalmi életének, illetve az aktuális divatnak is fontos színtere voltmár akkor is . A Váci utca, Pest legrégebbi sétálóutcája.

Győr-Ágoston Fruzsina idegenvezető az M1 Itthon vagy! című műsorában elmondta, a Váci utca a kezdetektől sétálóutca volt, az itt található üzletek és kirakataik mindig vonzották az embereket. Hozzátette, „már az 1800-as években is közkedvelt sétálóutca volt, és hamarosan kialakult a korzózás is mint társadalmi esemény, vagyis nemtől, korosztálytól, társadalmi osztálytól függetlenül az emberek felvették a legszebb ruhájukat és sétálgattak, kirakatokat nézegettek, beszélgettek, találkozókat szerveztek”.

A Váci utca első fénykora ezekben az években kezdődött, legendás volt arról, hogy „igen finom holmik” voltak kaphatók az itt található üzletekben. Ez a népszerűség egészen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idejéig tartott, majd egy kisebb szünet után az 1850-es évektől az első világháborúig önfeledten zajlott tovább a korzózás.

A Pesti Napló 1875 augusztusában a kirakatok előtt álldogáló pesti dívákról írva, a „közerkölcs megsértésére alkalmasnak” ítélte az utcát.

A világégések kora nem kedvezett a kereskedelemnek, a baljós években a korzózás kultúrája és a Váci utca jelentősége is háttérbe szorult, igaz, csak időszakosan.

A sétálóutca következő nagy korszaka az 1960-as években köszöntött be, amikor is a Nyugat világát, a luxus és fényűzés illúzióját csempészte a hétköznapokba.

Virtuális sétánkon Pestről Budára látogatunk, a III. kerületbe, ahol a Kiscelli Múzeum egyik állandó kiállítása idézi meg a régmúlt hangulatát, a Pest-budai cégérek kiállítás. Ma már ismét nem szükséges megmagyarázni, mi a cégér: mindenkinek ismerősek az üzletek kirakata, kapuja felett lógó felerősített táblák, emblémákkal és kevés szöveggel. A cégérek mint boltreklámok születtek meg az egyes kézművestestületek, a céhek szerszámainak és jelképeinek felhasználásával.

Szatmári Judit Anna, a Kiscelli Múzeum muzeológusa elmondta, 1876-os majd az 1884-es törvények szabályozták a kézművesmesterek működését, ennek következtében ipartestületekbe kellett tömörülniük. Hozzátette, a megalakult ipartestületek veszik át a céhek szerepét. Ezek a 20. század közepéig, a második világháborúig működtek. Ebben az időben egy-egy család gyakran vitte tovább a mesterséget akár generációkon át.

A főváros mesés Óbudáján is több helyszínen eredhetünk a divat nyomába. A Kiscelli Múzeum például kiemelkedő textilgyűjtemény birtokosa is, így viszonylag gyakran találkozni itt viselettörténettel kapcsolatos, tematikus kiállításokkal. A divat, a ruha ugyanis egy univerzális nyelv, amely nemcsak a tervező vagy a viselő, de a társadalom változásait is megmutatja. Szatmári Judit Anna elmondta, a társadalom változása, az életmód változása a divat formáit is változtatta.

Ennek a nőtörténet szempontjából a legfontosabb állomása talán az évszázadokon át a testet deformáló és kényelmetlen fűző elhagyása a huszadik század elején. Hozzátette rengeteg változás állt a hátterében, többek között a nagyvárosok kiépülése, az utazás, a sport népszerűsége és természetesen az orvostudomány, amely egyre több módon próbálta meg bebizonyítani, hogy a fűző viselése mennyire egészségtelen.

Szatmári Judit Anna kiemelte, a textilipar legnagyobb fejlődése a 19. század elején kezdődött, amikor szinte minden technikát gépesítettek, kezdve a szövéstől a hímzésen át a legdrágább csipkék készítéséig. Ennek köszönhetően az alapanyagok sokkal olcsóbbá váltak, s így történhetett meg, hogy a korábban luxusnak számító csillogó textíliák szélesebb körben is elérhetők lettek.

A múzeum textilgyűjteménye több mint háromezer, elsősorban a 19-20. századból származó viseletet, divatkelléket és lakástextíliát őriz.