Jump to content

Premier Kultcafe, egy különleges hely, különleges embereknek

2016. 03. 13. 12:31

Megnyílt Budapesten az egykori Vörösmarty mozi tereiben a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Premier Kultcafe, amely többek közt filmvetítéssel és kávéházi szolgáltatásokkal várja a látogatókat csütörtöktől.

A Fogadj Örökbe egy Macit Alapítvány 2012-ben határozta el, hogy munkahelyet teremt megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő emberek számára. Ez a cél az 1935-ben épült, több mint másfél éve bezárt Vörösmarty mozi tereiben most valósulhatott meg - mondta a szerda esti megnyitón Kárász Róbert, az alapítvány elnöke.

Az egykori mozi üzemeltetési jogát azzal a feltétellel kapta meg az alapítvány, hogy garanciát vállalt az ingatlan felújítására, valamint arra, hogy megőrzik a művészmozi jellegét.

A helyszínen üzemelő kávézó és pékség mellett a nagyobbik moziterem alkalmas egyebek mellett céges rendezvények, koncertek, vagy kisebb előadások, felolvasó estek, kiállítások megtartására, a kisebbik teremben pedig április elejétől hétköznaponként két időpontban művészfilmeket láthat a közönség a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) jóvoltából - sorolta Kárász Róbert.

Törőcsik Mari színművész, a Fogadj Örökbe egy Macit Alapítvány alapítója egészségi állapota miatt személyesen nem lehetett jelen a megnyitón, azonban élő, telefonos kapcsolásban kifejezte háláját a támogatóknak a projekt megvalósulásáért, valamint kiemelte, hogy ez az esemény "élete legszebb pillanatai közé fog tartozni".

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk  Facebook oldalát!
(Kép: wikimedia.org Forrás: vakaciozzunk.hu/MTI)