Jump to content

Tűzijáték, országtorta, új kenyér - a jó augusztus 20 "receptje"

2016. 08. 19. 09:05

A mi legnagyobb ünnepünk augusztus 20-a, a magyar államalapítás, az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepe. Számos programmal, országtortával, finom étellel, itallal, tűzijátékkal várják az ünneplőket.

Az idei budapesti program 8.30-kor kezdődik a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezután a honvédtisztjelöltek avatása következik.

Délelőtt 10 órától délután 6 óráig tart a parlamenti nyílt nap, ingyenesen látogatható az Országház, ahol megtekinthető a Szent Korona.

Délután családi programok, koncertek várják az érdeklődőket szerte a városban, este pedig a hagyományos tűzijáték a Duna-parton. Idén az Erzsébet híd északi járdáján kívül a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről és a Dunáról három pontonról lövik majd fel a tűzijátékot a pirotechnikusok.

 

Ezen a napon mutatják be Magyarország tortáját. A győztes, az Őrség Aranya, színeiben Magyarországot szimbolizálja, összetételében pedig innovatív, a tökmag háromszor jelenik meg benne. A salgótarjáni cukrász, Szó Gellért, ezzel a süteménnyel tavalyi sikere után megvédte címét. A 2016-os győztes tökmagolajjal és mandulaliszttel készült tésztája csodálatos ízkombinációt alkot a málnazselével, a fehér csokoládés ganache-sal, valamint a hántolt ostya és tökmag praliné felhasználásával kialakított ropogós réteggel. A különböző textúrák a tökmagolajos tükörzselével fedve izgalmas gasztronómiai élményben részesítik a torta fogyasztóját.

A cukormenetes kategóriában az országtorta idén a meggyes-málnás, áfonyás és erdei gyümölcsös Áfonya hercegnő tortája a Tortavár Cukrászdából. Pechtol Zsolt cukrász édessége nem tartalmaz hozzáadott cukrot, fehér lisztet, mesterséges adalékanyagot és tartósítószert. Látványa fejedelmi, íze harmonikus. Külön is lehet érezni a fanyar áfonyát, a szeder és ribizli pikáns, savanykás ízét, valamint a könnyű joghurtot és a roppanós mandulát. A tetején a mandularopogós szeletkék mintegy megkoronázzák a tortát. A sütemény szeletenként 228 kalóriát és 8,8 gramm szénhidrátot tartalmaz. A desszertet bátran fogyaszthatják a cukorbetegek is.

Az ország tortákat a Magyar Ízek Utcájában és az ország több cukrászdájában tudják megkóstolni az érdeklődők. A recepteket az ünnepet követően teszik közzé.

Szintén a Magyar Ízek Utcájában mutatkozik be a Szent István napi kenyér 2016. Idén versengés helyett az összefogás jegyében született meg az új kenyér. A hagyományos ízvilágot ötvözi a mai kor elvárásaival, és Magyar Pékség Védjegy címkével ellátva a pékségekben elérhető lesz.

Számos más program mellett érdemes ellátogatni a Budai Várba, ahol a Mesterségek Ünnepe már augusztus 18-án elkezdődik és 21-ig tart.

Augusztus 20-i Budapesti programok itt.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!
Forrás: vakaciozzunk.hu | Kép:  vakaciozzunk.hu