A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma szeptemberben, 2020 azonos hónapjához viszonyítva, 19 százalékkal nőtt, és 3,7 százalékkal meghaladta a koronavírus-járvány kitörése előtti évi, 2019. szeptemberi értéket
Mindenszentek hosszú hétvégéjét sokan utazással töltik: Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vonzza a legtöbb vendéget. Az októberi foglalások darabszáma már felülmúlta a tavalyi és a 2019-es számokat a Szallas.hu
A körzet két emblematikus turistacélpontjának rekonstrukciója része a Natura 2000 hálózat dél-dunántúli infrastruktúráját érintő, 2019 januárjában kezdődött és a befejezéséhez közeledő modernizációs programnak.
Húzóhálós lehalászással kezdődik Tatán szombaton reggel a kétnapos Öreg-tavi halászfesztivál, majd a rendezvény szabadtéri kiegészítő programokat kínál vásári forgataggal, vidámparkkal, színpadi műsorokkal és különböző együttesek fellépésével - közölték a szervezők
A Kincsem Nemzeti Lovas Programban felvázolt terveknek megfelelően, Magyarországon hamarosan négy lovasturisztikai útvonal lesz bejárható. Az EuroHorse névre keresztelt útvonalak közül az első, amely Észak-Magyarországon halad keresztül, 2022-től a nagyközönség
Szeptember elsejétől minden magyarországi szálláshelyre érvényes az új adatszolgáltatási kötelezettség. A kormányrendelet újabb kihívásokat és költségeket jelent a pandémia miatt nehéz helyzetbe került turizmus vállalkozásai számára. A problémára a GoodID
Az idén nyáron a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltett fürdők és strandok 773 ezer vendéget fogadtak, 32 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - mondta
Kávékóstolóval, blend building bajnoksággal, szakmai beszélgetésekkel és minden eddiginél több kiállítóval ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban a Kávé Napja elnevezésű rendezvény.
Rendhagyó örökbefogadó napot szerveznek a gazdátlan kutyáknak szombaton; a Vigyél Haza Alapítvány és az Illatos úti Állatvédelmi Szolgálat munkatársai mintegy 100 eb és 23 macska számára keresnek új tulajdonost -
Új, négycsillagos, 101 szobás szálloda épül Debrecen belvárosában nettó 4,83 milliárd forint beruházással, a Kisfaludy program több mint 3,65 milliárd forintos támogatásával megvalósuló épület alapkövét csütörtökön tették le a Református
A közösségi szálláshely-szolgáltatás kerületi vagy akár fővárosi önkormányzati szabályozását sürgeti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ); a kiadható napok számának korlátozását szeretnék elérni, amellett, hogy szerintük magánszemélyeknél 3 lakásban
Új csúcsot ért el a balatoni komp nyári utasforgalma az idén, amely a tavalyit csaknem 15 százalékkal, de az elmúlt évtizedek rekordévének számító 2019-est is 3 százalékkal túlszárnyalta; a szállított