Jump to content

Vörös haj fesztivállal, a gyúnyolódás

2015. 07. 02. 16:00

Idén először rendezték meg a Roodharigendagot –ismertebb nevén RedHead Day-t- a fehér bőrrel és répaszínű hajjal született emberek kezdeményezésére. A fesztivál célja: figyelemfelkeltés az őket ért „bullying” jelenség megfékezésére.

Az első ilyen esemény megszervezésére Hollandiában került sor, majd a sorba beállt Edinburgh is, ahol Ginger Pride Walkot is rendeztek a résztvevők legnagyobb örömére. Mindkét esetben a cél az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a fehér, mondhatni sápadt bőrszínnel és vöröses hajjal született embereket e tulajdonságainál fogva állandóan szekálják, gúnyolják. Pedig nem tehetnek róla.

A kinti szóhasználattal élve a „Redhead”-ot mégsem szabad egy kalap alá vonni a „Gingerrel”, mert az állandó intrikáció középpontjában az utóbbi csoport áll. Így a felvonulás neve helyesebben „GingerDay” lenne, de hát elegánsabb –és kevésbé sértő – megfogalmazása a dolgoknak a RedHead.

A RedHead Day olyan sikert aratott mindkét esetben, hogy idén az esemény központja London lesz. A nagy nyilvánosságra szert tevő fesztivál célja, hogy a „Gingereket” többé ne különböztessék meg.


(A kép forrása: webburgr.com/)