Jump to content

Kisebb aszteroida halad el mellettünk márciusban

2016. 02. 14. 17:19

Gigantikus aszteroida halad el mellettünk március 5-én méghozzá elég közel, távolsága a becslések szerint 17 ezer és 14 millió kilométer is lehet.

Mizser Attila a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára az M1 – Ma délelőtt című műsorában kifejtette, a 17 ezer kilométeres távolság csillagászati értelemben közeli. Az igazi közeli találkozás a becsapódás lenne, és eme 30 méter átmérőjű kisbolygó becsapódásának lennének káros mellékhatásai.

A szakember szavai szerint a 2013-ban felfedezett kisbolygónak tömege is jelentős. A probléma, hogy a felfedezés évében kevés megfigyelés született róla, ezért bizonytalanok a pályaszámítások. A legvalószínűbb közelítés másfélszeres Hold-távolság – 500 ezer kilométer -, ami biztonságos, kényelmes távolság.

Hozzátette, ez az első találkozásunk eme égitesttel. Szavai szerint ötszázezernél jóval több az eddig katalogizált kisbolygók száma, és eme nagy szám miatt nem lehet mindegyikre megfelelő gondot fordítani és technikailag sem lehetséges. Egy ilyen apró égitest például csak akkor látható, ha viszonylag közel van hozzánk, ami csillagászati szempontból néhány 10 millió kilométer.

Kifejtette, a 2013 TX68 fényessége 19-20 magnitúdójú, ezáltal nagyon halovány, nagyon komoly felkészültségű amatőr csillagászok esetleg meg tudják örökíteni, de puszta szemmel nem látszik.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk  Facebook oldalát!
(Kép: ytimg.com Forrás: vakaciozzunk.hu/hirado.hu)