Jump to content

Prága, a gólemek temetője

2017. 02. 15. 08:30

Csehország fővárosában található a zsidó temető, amely arról híresült el, hogy ott kelnek életre éjjelenként a gólemek. A néphiedelem szerint a föld alatt lévő 12 rétegben elhelyezett sírok „lakói” váltak felháborodottá.

A prágai temető 1400 óta fennáll. Ez idő alatt kb. 10-12 ezer sírkő települt, amely mégis több mint 100 ezer embert jelöl. Ez a nagy számbeli eltérés abból fakad, hogy a zsidó hagyományok szerint a sírköveket nem lehetett eltávolítani, így egyszerűen azok itt maradtak és a régi holtak fölé, újakat temettek.

Az egyik cseh legenda szerint az egymásra rétegzett nagyjából 12 emeletinyi sír miatt felháborodott lelkek kísértenek, gólem formájában, míg egy másik történet úgy tartja, hogy Loew rabbi szelleme kísért, aki azért jön vissza a túlvilágról, hogy a temetőben uralkodó gonosznak gátat szabjon.

A gólem jelentése idomtalan, varázsigék segítségével agyagból készült emberi alak. A zsidó folklór népmondája szerint a 16. század vége felé a prágai gettóban Maharal (Júda Löw ben Becalél rabbi) a misztikus és titkos tan, a kabbala segítségével – szájába helyezett varázserejű papírral – életet lehelt a Moldva-folyó partjáról származó agyagból és vérből gyúrt műemberbe, majd az a szombatnapig mindenféle szolgálatot elvégzett neki. Ha a rabbi az Isten nevével ellátott cédulát elvette tőle, akkor ismét agyagtömeggé vált. A maradványait a legenda szerint még ma is őrzik a prágai Régi-új zsinagóga padlásán. A zsidó köznyelvben a Gólem bárdolatlan, együgyű embert is jelent.

A Gólem történetek megtalálhatóak a sumér legendákban is, ahol Enki (sumer: „a föld ura”, „az alsó ura”) két embert gyúrt agyagból, mert azt akarta, hogy ők dolgozzanak az istenek helyett. Mivel hasznosnak ítélte a művét, két újabb gólemet, Kurgarrut és Kalaturrut teremtette meg az agyagból. A nemek nélküli két lény vigyázta az „élet vizét”. Ezután Enki leküldte Kurgarrut és Kalaturrut az alvilágba az „élet vizével”, hogy támasszák fel Innint, a termékenység istennőjét.

 

A Gólem-legenda alapján számos film, könyv és más műalkotás született. Bármi is legyen az igazság, belegondolni abba, hogy rétegezve hány százezer nyugszik a föld alatt, ijesztő, és egyben elég morbid is, már ami ezt a hagyományt illeti.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

 

 

(Forrás: vakaciozzunk.hu | Kép: pixabay.com)