A Lánchíd akkor egy magántársaság tulajdonában állt, amely nemcsak vámot szedhetett, hanem az 1840-ben elfogadott törvény értelmében kilencven évig monopolhelyzetet élvezett, azaz ez idő alatt Pest-Budán csak a Lánchídtól nyolc kilométerre épülhetett volna új híd.

Az Országgyűlés ezért az 1870. évi XXX. törvénycikkben megváltotta a Lánchidat, és így szabad kezet kapott az új átkelő helyének kijelölésére. A híd végül a kiépülőben lévő Nagykörút utolsó szakasza, a Lipót (ma Szent István) körút folytatásaként épült meg, hogy elősegítse Pest északi területeinek fejlődését, és összeköttetést teremtsen Buda főútvonalával, a Margit körúttal.

43 pályamű érkezett a pályázatra

A nemzetközi tervpályázatra 43 pályamű érkezett, ezek közül a francia Ernest Goüin mérnöké győzött, és a hatnyílásos, hétpilléres híd kivitelezését is az ő cége, a Societé de Construction de Batignolles végezte.

A pilléreket és hídfőket vasszekrények süllyesztésével alapozták, a hídfők és a középső pillér alá két, a mederpillérek alá egy alaptest került, a felmenő falakat gránittal burkolták, a hídszerkezet kavartvasból (avagy hegeszvasból, csökkent széntartalmú, hengerelt vasból) készült Franciaországban. A vas pályalemezen nyugvó útburkolatot fakockák alkották, a híd pilléreit díszítő szobrokat Adolphe Thabard mintázta.

A 607,12 méter hosszú, kétcsuklós ívhíd 1872 és 1876 között épült ötmillió forintos költséggel.

A hidat Gyulai Pál író javaslatára nevezték el IV. Béla király lányáról, aki a Margitszigeten, a domonkos rendi apácák kolostorában élt. A hidat 1876. április 30-án adták át a forgalomnak, ez az esemény ihlette Arany János Hídavatás című balladáját. A hídon 1879-től lóvasút közlekedett, ezt váltotta fel 1894-ben a villamos, az autóbuszra még 1929-ig várni kellett.

A teljesen elhasználódott fakockaburkolat helyére 1920-ban kőkockák kerültek, és kicserélték a villamossíneket is. A híd halaszthatatlanná vált első nagy felújítására 1935 és 1937 között került sor Mihailich Győző tervei alapján.

Több elképzelés született az újjáépítésre

A második világháborúban, Budapest ostroma idején – máig tisztázatlan okokból – a németek által aláaknázott, emberekkel teli híd pesti oldala 1944. november 4-én felrobbant, az áldozatok számát hatszázra becsülték.

A Margit híd újjáépítésére több elképzelés született, ezek közül a Ganz gyár tervét fogadták el. Az új átkelő az eredetinél könnyebb, de azzal egyező megjelenésű acél ívhíd lett, nyolc helyett csak hat főtartóval, vasbeton pályalemezzel, de a vámházak nélkül.

A híd szélességét és az ívek nyílásmagasságát is megnövelték. A forgalom a híd teljes hosszában 1948. augusztus 1-jén, a hároméves terv kezdetének első évfordulóján indult.

Az évek során leromlott állagú Margit híd újabb, teljes rekonstrukciója 2009 augusztusában kezdődött, a hivatalos átadásra 2011. december 20-án került sor.

Visszaállították a régi, sárkánydísszel ellátott oszlopokat, obeliszkeket, a középpilléren a magyar történelmi címert és a kőpárnára ültetett díszes koronát. A Dunából előkerült minták alapján öntötték újra a korlát elemeit, a rostrál oszlopokat, a középpillérek öntöttvas szárnyas kiméráit, a korhű lámpavasakat, valamint a villamos felsővezetékeit tartó oszlopokat.

A felújítás utolsó lépéseként 2014-re helyére került a négy-négy, Nikét és Herkulest ábrázoló, felújított, illetve pótolt pillérszobor is.