Jump to content

Számít a barátok véleménye az úti cél kiválasztásakor

2018. 08. 17. 13:20

Harmadik helyen szerepel a magyar fiatalok megtakarítási céljai között az utazás. Az egyre növekvő kalandvágy ugyanakkor nem jár vakmerőséggel, a számok szerint a fiatal utazók egyre tudatosabbak.

Az 1980 és 2000 között születettek – akiket Y generációként is ismerünk –, lényegesen többet utaznak elődeiknél. Ráadásul a korábbi generációkhoz képest sokkal nyitottabbak az alternatív megoldásokra, az online felületeknek köszönhetően pedig körültekintően tervezik meg utazásaikat – derül ki a Generali 2017-es European Consumer PaymentReportjából.

E szerint az Y generáció tagjai mind az utazás megtervezésekor, mind az élmények megosztásakor igénybe veszik a közösségi médiát. Bár tízből nyolc fiatal számára fontos a barátai véleménye az úti cél kiválasztásakor, a legtöbben online inspirálódnak: tízből csaknem kilenc fiatal kap kedvet az interneten és a közösségi médiában látott helyszínekhez. Ezeket a felületeket nemcsak az utazás előtt, de közben is előszeretettel használják: egy amerikai kutatás szerint az Y generációsok 84 százaléka posztol a nyaralása alatt, és több mint felük azt sem tagadja, hogy ezt kifejezetten azért teszi, hogy féltékennyé tegye ismerőseit – írta a Turizmus.com. Közölték, az 1980 és 2000 között születettek ugyanakkor nagyobb arányban teszik félre a pihenést, ha munkáról van szó: tízből hét Y generációs tartja valószínűnek, hogy a nyaralása alatt dolgozni fog.

Az Y generáció legtöbb tagja kifejezetten azért utazik, hogy új kultúrákat ismerjen meg. Tízből nyolc fiatal pedig szeretne új dolgokat tanulni utazása során. Az alternatív szálláslehetőségeket is szívesen veszik igénybe: a többi generációhoz képest tíz százalékkal nagyobb eséllyel bérelnek magánlakást vagy szobát helyi lakosoktól, vagy vesznek igénybe ingyenes lakáscsere-szolgáltatást.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;profit7 | Kép: pixabay.com)