Jump to content

Arcfelismerő rendszerel csekkolna a Heathrow reptér

2018. 11. 12. 12:00

Akár egyharmadával is lerövidítheti a becsekkolást a biometrikus megoldás, amellyel a londoni repülőtér az egyre nagyobb létszámú utas kezelését kívánja egyszerűbbé tenni.

A jelenlegi rendszerben több helyen is megállítják a repülni vágyókat, hogy a beszállókártyájukat, a foglalásukat vagy az útlevelüket ellenőrizzék. Az új módszert a Heathrow Airport 2019 nyarától tervezi élesben használni, ekkortól az arcfelismerés váltja ki a beszállókártyát. A „világ legnagyobb biometrikus technológiai projektjeként” emlegetett, 50 millió angol fontba kerülő programba illeszkedő lépés opcionális az utasok számára.

Az arcfelismerő pontok több helyen – a checkin-nél, a poggyászfeladásnál és a beszállásnál – lesznek jelen, és jelentősen lerövidíthetik az utazásra fordított időt.

Legfontosabb az utazás biztonsága

A repülőtér ügyfélkapcsolatokkal és szolgáltatásokkal foglalkozó igazgatója, Jonathan Coen is az új módszer innovatív jellegét, gyorsaságát és biztonságosságát emelte ki. Az arcfelismerő technológiátválasztó utazók szükség esetén természetesen munkatársainktól segítséget is kaphatnak – tette hozzá - m2mzona.hu

A biometrikus technológia már egy ideje jelen van a légikikötőben, és az igazgató szerint az utasok jól fogadták a változásokat. Használatban vannak például arcfelismerő e-kapuk a határon, de ez lesz az első alkalom, hogy a becsekkolás minden lépése biometrikus azonosítással működhet. Reményeik szerint ezek a változások erősítik az ügyfélélményt, ami még vonzóbbá teheti a repteret.

Kína sem szeretne lemaradni

Európában és a kontinensen túl is tesztelnek már hasonló megoldást. A sanghaji Hungcsiao Nemzetközi Repülőtér szintén lehetőségként kínálja, hogy arcfelismerő technológiával legyen gyorsabb az utasok bejelentkezése, a poggyászfeladás, a biztonsági ellenőrzés és a beszállás is. A Lufthansa pedig az Egyesült Államok repterein vezetné be fokozatosan a beszállókártyát feleslegessé tévő biometrikus azonosítást.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;m2mzona.hu | Kép: pixabay.com)