A Gödöllő környéki erdőkben a mostani klímára túlérzékeny fenyveseket a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai igyekeznek az ellenállóbb tölgyekkel kiváltani – ebben pedig egy erdei madár, a szajkó nyújt nekik segítséget.
„A szajkó egy eléggé változatos táplálkozású madárfaj, ami habár tud károkat okozni, bizonyos szempontból mégis az erdész barátja. A téli időszakban makkokat gyűjt össze, ezekből különböző helyeken – például avar alatt – raktárakat képez, amit aztán csekély értelménél fogva elfelejt. Ennek viszont mi, erdészek kifejezetten örülünk, hiszen az elrejtett termésekből természetes úton tudnak kihajtani a kis tölgycsemeték. Egy erdőnek a felújításában tehát remekül tudnak segédkezni ezek a madarak, mondhatjuk azt, hogy a természet erőire támaszkodunk” – fogalmazott Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője a Kossuth Rádió érdekes riportjában..
A Gödöllői-dombság területére a napokban több tálca makkot vittek ki az erdészek, amikből aztán a szajkók kiválogatják és elültetik az ép darabokat. Persze arra is vigyázni kell, hogy a kibújó növények ne váljanak a nagyvadak, például a szarvasok prédájává, de ez a feladat már az erdészekre hárul.
„Egy kiválóan működő összmunkáról beszélhetünk, ami hazánkban kevésbé népszerű, de Németországban például előszeretettel alkalmazzák. Ezzel a módszerrel nem kell csemeteültetéssel mesterségesen beavatkoznunk, hanem a természet erőire támaszkodva tudjuk megújítani az erdőállományt” – tette hozzá Mészáros Péter a Hajnal-táj című műsorban.