Jump to content

Két országot érint és a Duna alatt is áthalad a szeptemberi Duplakanyar Futóverseny

2021. 08. 17. 14:38

Két országot érint, három folyót szel át és a Duna alatt is áthalad a Duplakanyar Futóverseny, amelyet szeptember 11-én rendeznek meg első alkalommal.

A hétfői budapesti sajtótájékoztatón Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: még soha nem volt közel dupla maraton hosszúságú futóverseny a régióban, és abban is egyedi az esemény, hogy az útvonala egy közműalagúton keresztül a Duna alatt is átvezet. A fővédnök hozzátette: a Dunakanyar vállalkozásainak összefogásából létrejött sportrendezvénnyel hagyományt szeretnének teremteni.

Katus Attila aerobik-világbajnok, aki a futók rajt előtti bemelegítését fogja levezényelni, arra hívta fel a figyelmet, hogy a versenynek nemcsak sportértéke van, hanem turisztikai is, hiszen a résztvevők csodálatos természeti környezetben, a Dunakanyarban futhatnak.

"Sok helyen sportoltam már, de a föld alatt még sosem. Fantasztikus élmény lesz, mindenkit arra biztatok, hogy iktassa be az edzésprogramjába és vegyen részt a versenyen" - fűzte hozzá a korábbi aerobik-világbajnok.

Szabó Lajos, a szeptember 11-i esemény társszervezője arról tájékoztatott, hogy a verseny rajtja Verőcén lesz. A 10 órakor induló 76 km-es táv - amelyen egyéniben és csapatban is lehet indulni - mezőnye többek között Nagymaros és Zebegény érintésével a szobi vasúti hídon fut át az Ipoly felett Szlovákiába. Innen északi irányba fordulnak a futók és Garamkövesdnél keresztezik a Garamot, majd a Párkány és Esztergom közötti Mária Valéria-hídon érkeznek vissza Magyarországra. A Duna jobb partján futva érik el Visegrádot, ahol a Duna-menti Regionális Vízmű közműalagútján haladnak át a Duna alatt, majd Nagymarostól a másik parton futnak vissza a verőci célba.

A rövid távú 12 km-es egyéni verseny mezőnye két részletben, 8.30-kor és 9.30-kor indul Verőcéről, szintén áthalad a Duna alatt, csak ellentétes irányban, a cél pedig Visegrádon lesz. A résztvevők érmet, a legjobbak serleget kapnak, pénzdíj viszont nem lesz. A nevezési díj a 14 év alattiaknak és a kerékpáros kísérőknek ingyenes, a többieknek 9900 forint.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;biokalauz.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)