Jump to content

Szaúd-Arábia okosvárossá tenné Medinát, az iszlám egyik szent városát

2022. 02. 10. 15:08

Helyi és külföldi tech-cégek vezetői és az üzleti világ képviselői gyűltek össze a szaúd-arábiai Medinában a héten rendezett, okosvárosokról szóló konferencián, ahol az iszlám egyik szent helyének számító Medina okosvárossá tétele volt kiemelt téma - jelentette csütörtökön az Arabnews című szaúdi hírportál.

A "Technológia és harmónia találkozása" címmel megrendezett konferencia célja, hogy a mintegy egymilliós Medinát a technológiai fejlesztések, innovációs programok segítségével 2030-ra a királyság három legélhetőbb városának egyikévé tegyék.

A rendezvényt a medinai városrendezési bizottság szervezte, fővédnöke pedig a medinai kormányzóhelyettes, Szaúd bin Hálid al-Fejszál herceg volt.

A megbeszéléseken szóba került a város gazdasági fejlesztése, az új munkahelyek teremtése, valamint az egyébként zarándokhelynek is számító Medina "okosvárossá tétele", a többi között száloptikai és 5G-hálózatok kiépítésével, illetve az információs technológiai és okostechnológiai infrastruktúra bővítésével.

A medinai fejlesztési bizottság képviselői a sajtónak azt mondták, hogy az innovációs programok emberközpontúak lesznek, és remélik, hogy a városban élők közreműködnek a tervek megvalósításában.

Szaúd-Arábia az elmúlt években több programot hirdetett hasonló témában, a vezetés legfontosabb terve pedig a Vision 2030 program, amelytől a királyság a gazdasága átalakítását és kőolajfüggőségének csökkentését reméli. Ennek keretében az ország északnyugati részében óriási várost is kialakítanának. A "megacity", vagy Neom, ahogyan a tervezet a leendő várost emlegeti, 500 milliárd dollárba kerül majd, és az állami fejlesztési alapból (Public Investment Fund, PIF) finanszírozzák. A beruházás első fázisát 2025-re tervezik befejezni.

A Vision 2030 egyik legfontosabb eleme a görög "neosz", azaz új és az arab "mustakbal", azaz jövő szavakból alkotott Neom városa. A tervek szerint tiszta energiával működő, autóktól és utaktól mentes hely lenne. A város mintegy 26 ezer négyzetkilométert foglalna el Szaúd-Arábia Tabúk tartományában, közel Jordánia és Egyiptom határához.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;hazesotthon.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)