Jump to content

Drónhalakat küldhetünk a tenger mélyére

2017. 05. 26. 17:00

Egy nap alatt csaknem 10 millió forintnyi összeg gyűlt össze az interneten a világ első víz alatt közlekedő robothalának gyártására. A BIKI merülni, kamerázni és csapkodni is tud a farkával, ráadásul még a gazdájához is hazatalál.

Rekordgyorsasággal gyűlik a pénz a világ első “bionikus halára”, a BIKI-re. A Kickstarteren hétfőtől lehet pénzt utalni a világ első robothalának gyártására.

Megállás nélkül érkeznek a pénzek az interneten

Még aznap több mint 5 millió forintnyi össze gyűlt össze, s kedden már a 10 milliós határt súrolták az adományok.

Merülni, csapkodni és kamerázni is tud – És még haza is talál

A drónhal megálmodói a változatosság kedvéért kínaiak, és víz alatti robotjukat pedig úgy tervezték meg, hogy akár 200 méter mélységben is problémamentesen közlekedhessen. A halra egy külön mozgatható farokrészt is erősítettek, így a készülék valóban egy manőverező hal csapkodását imitálja.

Az első intelligens robothalat a Robosea nevű cég állítja elő, akik a vízszennyezést szabályozó készülékek gyártásával törtek be a nemzetközi piacra. A halakba wifit is szereltek, ráadásul egy 4K-s kamera veszi fel a tengeralatti robot minden mozdulatát. A halat okostelefonról is lehet irányítani, és úgy programozták, hogy az akkumulátor lemerülése előtt még időben visszatérjen a “gazdájához”.

Bár még nem érték el a kívánt összeget a tömeges gyártáshoz, az első két nap eredményei alapján jó esélyei vannak a robothalnak. A készülék hasonlít a januári Las Vegas-i kiállításon bemutatott kis tengeralattjárójához, a PowerRay nevű készülékhez, melyet inkább a horgászat szerelmesei részesítenek előnyben.

(Forrás: vakaciozzunk.hu, hirado.hu l Kép:pixabay.com)