Jump to content

Önvezető robotaxik járják Amszterdam vízi útjait

2021. 11. 10. 13:40

Az MIT tudományos és mesterséges intelligencia laboratóriuma (CSAIL), az egyetem városfejlesztési részlege (Senseable City Laboratory), valamint a holland városi megoldásokkal foglalkozó intézet (AMS Institute) álltak elő a vezető nélküli robothajó végleges változatával, amely a település vízi útjait járja.

A Roboat prototípusa még 2015-ben készült el, ezután több lépcsőn keresztül jutott el a fejlesztés oda, hogy idén már két valós járművet bocsáthattak vízre.

A futurisztikus kinézetű, vezető nélküli hajót egyszerre akár öt utas is kényelmesen használhatja, de a vízi jármű alkalmas a városi hulladék begyűjtésére, áruszállításra. Szükség esetén – több egység összekapcsolásával – akár hídként vagy platformként is funkcionálhat. A teljesen elektromos közlekedési eszköz akkumulátora akár 10 órát is kibír, és vezeték nélkül tölthető.

Ahhoz, hogy a robothajó élesben is közlekedhessen a forgalmas városi csatornákon, a megfelelő navigációs-, percepciós- és kontrollszoftverek ötvözésére van szükség.

Az egyik pontból a másikba való biztonságos eljutáshoz a szerkezet GPS-t használ, miközben folyamatosan pásztázza a környezetét, hogy elkerülje a hidakkal, oszlopokkal, más hajókkal vagy egyéb tárgyakkal való összeütközést.

Mindehhez a LIDAR és több más kamera segítségével tájékozódik, így képes 360 fokban „látni”. A szenzorok segítenek a környezet megértésében.

Amikor a Roboat egy korábban még nem látott tárgyat, például egy kenut észlel, az algoritmus „ismeretlen” címkével jelöli azt. Az adott nap adatait átnéző fejlesztők aztán manuálisan beazonosítják a tárgyat, ami innentől kezdve „kenu” címkét kap.

Mintha evezősök hajtanák

Az önvezető autókhoz hasonló működésű kontroll algoritmusok nagyjából úgy funkcionálnak, mint amikor a kormányos utasítja az evezősöket, magyarázzák a fejlesztők. Az algoritmus ebben az esetben egy adott útirányt fordít le a járművet hajtó propellerek nyelvére.  

Kifejezetten impresszív az eszköz kapcsolódási mechanizmusa. Az elhelyezett apró kamerák irányítják azt a dokkolóállomáshoz vagy más vízijárművekhez, ha felfedeznek egy bizonyos QR kódot. A közlekedési eszközt dizájnja sokoldalúvá is teszi. Az univerzális formájú hajótesten a fedélzet az alkalmazási célnak megfelelően cserélhető.

Nagy előnye a robothajónak, hogy éjjel-nappal működhet, ráadásul kormányos nélkül – értékelte Fabio Duarte, a projekt egyik vezető tudósa. A szárazföldi operátor távolról, egy irányítóközpontból követi a robottaxit – ráadásul egyszerre akár ötvenet is - írja az iotzona.hu.

A fejlesztés következő lépcsője, hogy a technológiát valós helyzetben is kipróbálják. Erre a holland főváros történelmi központja az azt behálózó csatornákkal és az olyan modern kori kihívásokkal, mint például a logisztika, tökéletes hely lehet – véli Stephan van Dijk, az AMS Institute kutatási igazgatója.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)