Jump to content

Hamarosan indul a „XX. Erdők hete”

2016. 09. 27. 09:05

Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3 - 9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

"Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!" – Az Erdők Hete jelmondata jól összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett program fő céljait. A rendezvénysorozat a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal.

Felfedeznivaló pedig bőven akad, hiszen 2010 óta 52 kilátót, 66 szálláshelyet, 29 erdei iskolát, több mint 160 erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, vagy újítottak fel. Emellett több magánerdészet is erdei iskolákat, kirándulóközpontokat, tanösvényeket létesített, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének október 1-jei nagyrendezvénye pedig kiemelten foglalkozik a környezeti nevelés témájával.

A XX. Erdők Hete rendezvénysorozaton a vezetett túrák, terepi foglalkozások, játékos vetélkedők mellett erdei koncertek, sportversenyek, erdei nyílt napok színesítik a programkínálatot. Mindezt a hazai erdőket legjobban ismerő szakemberek, a magyar erdészek osztják meg örömmel az érdeklődőkkel. A foglalkozások a legtöbb helyszínen az erdészeti erdei iskolák oktatási programjára épülnek, ahol kicsik és nagyok, az egész család játékosan ismerkedhet közös kincsünk, a magyar erdők világával.

A korábbi évek hagyománya és sikeres szervezése alapján az Országos Erdészeti Egyesület, amely idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját. 

Az Erdők Hete részletes programja itt! 

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

(Forrás: vakaciozzunk.hu | Kép: pixabay.com)