Jump to content

Alvásprobléma? A szakértők szerint irány kempingezni!

2017. 02. 14. 08:35

A telefonok, örökösen világító laptopok, a függönyön át beszűrődő éjszakai lámpa fénye és a város zaja, lüktetése miatt nem csoda, ha embertársaink nagy része rosszul alszik. Az altatók, nyugtatók és egyéb bódítók helyett valami egészen másra van szükség. Többek közt azt is eláruljuk, hogy mire, és azt is, hogy miért.

Egy kétrészes tanulmányt publikáltak a szakértők a Current Biology új számában, amiben arról számoltak be, hogyan nyerhetjük vissza alvásunk minőségét, idejét, megnyugtató hatását, egy szabadban töltött hétvége után.

A tanulmány alapjául szolgáló kutatás során három önkéntest kértek fel, hogy töltsenek egy hétvégét a kolorádói Eagle's Nest Wilderness-ben, a szabad ég alatt. Szintén három önkéntes vontak még be a kutatásba, akiknek annyi volt a feladatuk, hogy míg a szerencsés kiválasztottak egy kellemes nyári kiruccanáson vettek részt, addig ők maradjanak otthon.

A kirándulóknak egy feltételt kellett teljesíteni, miszerint nem használhattak mesterséges fényforrást, így értelemszerűen telefon, laptop nem volt náluk. Csak és kizáróan a saját maguk csiholta tábortűz világíthatta be az estéket. Ez idő alatt speciális órákat viseltek, ami többek közt a fény mennyiségét mérte.

Két nap után a kutatók kérdőívek és tesztek tucatját végezték el a kirándulócsoporton és arra jutottak, hogy „a belső biológiai óránk gyorsan és intenzíven reagál a természetes nap-éjszaka ciklusra. Míg a városi közeg jelentősen késleltetheti a cirkadián ritmus beállását, ami számos egészségügyi következményekkel jár, addig a természetben, mindez helyreáll”- magyarázta a kutatás vezetője Kenneth Wright, a Kolorádói Egyetem pszichológia professzora.

A cirkadián ritmus vagyis biológiai órája nem csak az ébrenlétért és alvásért felelős, hanem egyes hormonok termelődéséért, és a sejtek megújulásáért és a testhőmérséklet normál ingadozásáért is. Ezek biztosítják a szervezet normális működést, a napi energiaszükségletet és a pihenés alatti feltöltődést. A cirkadián ritmus a nappali/éjszakai fényviszonyoktól függően igazítja egymáshoz a különböző biológiai folyamatokat, a melatonin hormon segítségével. Ezek ciklusok, mindig szabályosan, ugyanúgy ismétlődnek, ha nem éri külső tényező a szervezetet, ami a kék fénytől vibráló világunkban nehéz kihívás.

A kutatás során elemzett adatok szerint, a táborozók melatinon hormon szintje (az alvásért felelős hormon), 1,4 órával korábban kezdett termelődni a természetes fényviszonyoknak hála, míg a kutatás második részében - amit tél végén ismételtek meg-, az önkéntesek melatinon termelése 2,4 órával korábban indult be, az otthonmaradtakéhoz képest.

A ritmus felborulása komoly problémákat okozhat. Az álmatlanság, napközbeni aluszékonyság, emésztési zavarok, ingerlékenység, hangulatzavar, koncentrációs nehézségek, mind-mind a tünetek közt vannak.

Wright szerint azonban egy hosszú hétvége a szabadban könnyen visszaállítja a természetes biológiai egyensúlyt.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

(Forrás: vakaciozzunk.hu | Kép: staticflickr.com, wikimedia.org)