A szarvasbőgés erdeink egyik különleges jelensége, azonban még a rendszeresen túrázó emberek is csak ritkán találkoznak vele, ami természetes, hiszen a gímszarvas bikák alapvetően a szaporulat fenntartása és nem a közönségük elkápráztatása miatt adnak évről-évre lenyűgöző koncertet. Bár nászidőszakban a felajzott bikák elsősorban a vetélytársak távoltartására és a szarvastehenek meghódítására koncentrálnak, a túlzott emberi érdeklődés zavarja az állatok nyugalmát, akadályozza a szaporodást. A Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei ezért szervezett túrák keretében biztosítják a gímszarvasok nászi énekének hallgatását.
Az állatok nyugalma és a természetszeretők biztonsága érdekében a Pilisi Parkerdő Zrt. arra kér minden érdeklődőt, hogy a vezetett túrákon, és ne saját egyéni éjszakai kirándulásaikon ismerkedjenek meg a szarvasok nászával! A szarvasbőgés túra résztvevői erdész-vadász szakember vezetésével ismerhetik meg az esti erdőt, és jó eséllyel hallhatják a területen és környékén élő szarvasbikák nászhangját, a szarvasbőgést is.
A szarvasbőgés-túrák egy-egy alkalommal korlátozott létszámú érdeklődőt fogadnak, és helyszínen fizetendő részvételi díj ellenében vehetők igénybe. Tanácsos az időjárásnak és a terepi szakvezetésnek megfelelő öltözékben és lábbeliben érkezni!
Miért olyan különleges a szarvasbőgés?
Az erdők egyik legméltóságteljesebb lakója, a gímszarvas kifejlett, párzásra kész bikái nász idején, szeptember tájt sötétedés után bőgéssel hívják fel magukra a szarvastehenek figyelmét, míg a háremüket őrző hímek riválisaik elriasztása, erejük fitogtatása céljából is bőghetnek. Az ivarérett gímbikák ebben az időszakban néhány ivarérett nőivarú egyedet – ünőt és tehenet – terelnek kisebb csapatba, így alakítják ki az úgynevezett háremet.
Fizikai erejüket fitogtatva arra törekednek, hogy az általuk őrzött hárem kizárólagos urai maradjanak. Amíg minden nőivarú egyedet meg nem termékenyít, a bika a hárem körül marad, éberen vigyázza, hogy a „konkurencia” ne juthasson közelébe. Ha másik, háremet alakítani még nem tudó bika közelít, ezt észlelve a hárembika először hanggal figyelmezteti a trónbitorlót távolmaradásra; ha ez eredménytelen, megverekszenek a birtokjogért. Amelyik bika a párbajban alulmarad, az megfutamodik, és a párzási időszak végéig folytatja más háremek felkeresését.
Az ilyen gyengébb, megfutamított, háremtől elkergetett, de ivarérett bikákat nevezik viselkedésük miatt „kereső” bikáknak. Ezt a viselkedést is a gímbikára jellemző hangadás kíséri, de más hangot hallat az imponálni akaró, mást a kereső, és mást a háremvédő, fajtársait riasztó bika. Sőt, a bőgés ezen kívül az állat fizikai állapotáról, méretéről, és még a vérmérsékletéről is tanúbizonyságot adhat. Így alakul ki az a jellegzetes hangorkán, a többszólamú és változatos hangerejű szarvasbőgés, ami – mivel a nagyvad nem kedveli a hőséget – alkonyattól kezd erősödni, mikor már enyhül az idő. Leggyakrabban az esti és a hajnali szürkületben szólalnak meg a bikák, de a bőgés csúcspontján a nap bármely szakában számíthatunk a jellegzetes hangra.
Szerencsés esetben ilyenkor még az egymásnak feszülő, verekedő bikák agancsainak csattogását is hallani lehet, habár a szakemberek óvatosságra intik a kirándulókat: a felajzott, harcra kész bikák közelébe menni nem biztonságos, így mindenképpen figyelemmel kell követni az erdészetek által kihelyezett figyelmeztetéseket!