Jump to content

Virágkorukat élik a kastélyok

2018. 06. 27. 16:05

Télen-nyáron jó móka a kastélylátogatás, aminek ízére a magyarok is ráéreztek. Júliusig közel 30%-kal többen voltak kíváncsiak a megújult műemléképületekre. A siker többek között a várakba, kastélyokba, emlékhelyekre szervezett programoknak köszönhető.

2015 első félévéhez képest közel 30%-kal nőtt a Forster Központ fenntartásában működő kastélyok és várak népszerűsége a látogatottsági adatok alapján. Az idei év januártól júniusig tartó időszakában összesen 97 ezer látogatót fogadott helyszínein a Központ. Júniusban például 5 ezerrel több vendég érkezett az előző évhez képest.

Az öt legnépszerűbb helyszín a Siroki Barlangvár és népi lakóház, a majki Kamalduli remeteség, a tiszadobi Andrássy-kastély, az edelényi L’Huillier – Coburg – kastély és a füzzérradványi Károlyi – kastély. Megnőtt az érdeklődés a Nádasdy-kastély, az ozorai Pipó Várkastély és a dégi Festetics-kastély iránt is, impozáns dísz- és báltermeiket, csodálatos parkjaikat egyre több pár választotta esküvője színhelyéül az utóbbi fél évben.

A Nemzeti Kastély- és Várprogram megvalósulásával a jövőben tovább bővül a műemléki helyszínek sora. Az újjászülető kulturális desztinációkkal tovább gyarapszik a belföldi turisztikai kínálat. A Forster Központ sikeres pályázatainak köszönhetően húsz vár és kastély újulhat meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) a Nemzeti Kastély- és Várprogramra fordítható 33 milliárd forintos uniós támogatásából.

Az ország kulturális örökségének fontos és magasztos képviselői a várak és kastélyok. Kiemelkedő jelentőségű feladat ezek fejlesztése, karbantartása és gondozása. A látogatószámok növekedése jelzi, hogy a Forster Központ sikerrel végzi egyik legfontosabb feladatát: a fenntartásában működő kastélyok, várak és emlékhelyek népszerűsítését, és a helyszíneken a hiteles, a látogatók számára vonzó és tartalmas programok szervezését.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu | Kép: pixabay.com)