A hollandiai település az állam által finanszírozott, kifejezetten e célra létrehozott öregek otthona/ szanatórium, ahol a betegek boldogan élik átlagos mindennapjaikat, úgy, hogy fogalmuk sincs, arról, hogy orvosok és ápolók óvó pillantása követi őket.

A faluban közel százhatvan idős ember tölti mindennapjait, a szokásostól annyi különbséggel, hogy az ott lévők közül mindnyájan Alzheimer-kórban vagy öregkori demenciában szenvednek.

A szokásos kezelési és kórházi környezetet hátrahagyva a betegek számára olyan körülményeket biztosítanak, mintha normális életet élhetnének, és csak egy másik városba költözve folytatnák életüket, kellemetlen kezelések, orvosok nélkül.

Valójában a külön erre a célra kialakított faluban az őket körülvevők mind szerepet játszó orvosok és ápolók, akik hol szobalényként, hol boltosként, hol szomszédként jelennek meg a mindennapok során. A hely különlegessége a Truman Show szerű életvitelen túl az, hogy a beköltözők hétféle életstílus közül választhatnak (pl.:arisztokratikus, művészi, kulturális, keresztény, indiai, hagyományos, stb.) és a választott életstílus szerint jelennek meg a beteg életében az ápolók, és orvosok (pl.: aki az arisztokráciát választott ott bejárónőként, vagy szobalányként, stb.). Plusz nem létezik a pénz fogalma. A boltokban a termékek nincsenek felcímkézve. De ez senkit sem zavar.

A Hogeweybeli falucska igyekszik a lehető legnagyobb mozgásteret meghagyni a betegeknek. Szabadon vásárolhatnak, kávézhatnak, kártyázhatnak, élhetik életüket.

A kezdeményezés üdvözítő, hiszen a kórház frusztráló légkörét hátrahagyva élhetnek, teljes felügyelet mellett, akárcsak idősödő társaik.