Jump to content

Egyiptomban éjszakai is nyitva tart a múzeum

2016. 11. 16. 19:05

A kairói Egyiptomi Múzeum innentől kezdve heti két alkalommal, sötétedés után is várja a látogatókat, amivel ritkaságszámba menő nyitva tartást tudhat magáénak.

Anani "az egyiptomi kulturális turizmus dzsókerének" nevezte a régiségekért felelős minisztériumot, utalva arra, hogy a minisztérium bevétele főként a kulturális turizmusból származik.

Bár arról nem közöltek részleteket, pontosan milyen napokon lesz nyitva késő esténként is a múzeum, Anani kijelentette, hogy ez is egyike azon intézkedéseknek, amelyeket a minisztérium a turizmus fejlesztéséért tesz - írja az Egypt Independent online lap.

A múzeumok és a turisztikailag fontos helyszínek, különösen Luxor látogatószámának növelését célzó új rendszert is bemutatták. A közönség előtt eddig zárt helyszíneket is megnyitnak, például Nofertari és I. Széthi sírját.

Az Iszlám Művészeti Múzeum néhány héten belül megnyílik - mondta a miniszter.

Az egyiptomi látványosságokat a jövőben olcsóbban bocsátja a filmkészítők rendelkezésére a minisztérium: az egyiptomiaknak havonta 50 ezer egyiptomi fontot (930 ezer forintot), a külföldieknek 150 ezer egyiptomi fontot (2,8 millió forintot) kell fizetniük.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

(Forrás: vakaciozzunk.hu;MTI | Kép: wikimedia.org)