Jump to content

Az Alitalia iránt érdeklődik a Wizz Air

2018. 01. 25. 11:37

A Wizz Air érdeklődik az Alitalia rövid és középtávú járatainak az átvétele iránt - jelentette ki Váradi József, a diszkont légitársaság vezérigazgatója az olasz La Repubblica lapnak adott interjúban – számolt be a Reuters.

„Érdekel bennünket az olasz piac. az Alitalia esetében pedig ez a rövid és középtávú járatokat jelenti, az interkontinentális járatokat semmiképpen sem” – fogalmazott a magyar cégvezető. Váradi József hozzátette, hogy az elkövetkező hetekben el fog látogatni Olaszországba.

Az Alitalia tavaly került csődvédelem alá, miután a munkavállalók elutasították a fizetések és a létszám csökkentésével járó átszervezési programot. Eddig hárman érdeklődtek az olasz légitársaság iránt. A német Lufthansa mellett az Air France-KLM duó az easyJettel karöltve adhatja be ajánlatát, valamint az amerikai Cerberus kockázati tőkebefektető társaság jelezte érdeklődését.

Az olasz kormány által kijelölt kormánybiztos múlt héten tárgyalt Párizsban a francia-holland légitársaság vezetőivel, akik cáfolták azokat a sajtóhíreket, hogy konkrét ajánlatot tettek volna.

A Wizz Air tavaly 24 százalék több utast szállított, összesen 28 milliót. A magyarországi járatain 18 százalékkal, 4,4 millióra nőtt a forgalom. Az év folyamán a WIZZ 17 új útvonalat indított Magyarországról, és egy repülőgéppel bővítette budapesti bázisát. Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága nemrég jelentette be, hogy flottája 14 géppel 88-ra nőtt.

A cég több mint 3500 szakembert foglalkoztat 15 ország 27 repülőterén, beleértve a két legújabb WIZZ bázist: London Lutont az Egyesült Királyságban és Várnát Bulgáriában. Az útvonalhálózat bővítésével a Wizz Air közel 600 útvonalon kapcsolja össze 44 ország 145 célállomását.

 

(Forrás: vakaciozzunk.hu;pr7 | Kép: pixabay.com)