Jump to content

Poggyászlopás: csak belső segítséggel lehet megvalósítani

2018. 02. 13. 14:07

Egy egyetemen is tanító rendőrtiszt szerint általában szervezetten működnek a poggyásztolvajok. Nekik a repülőtéri belső emberek mellett az idő a legjobb szövetségesük - írja a Magyar Idők.

 

Sajátos elkövetési módszert dolgoztak ki az elkövetők a légi járművel utazók poggyászainak eltulajdonítására, írja a repülőtéri poggyászlopások felderítésének nehézségeiről Kovács Gyula nyugalmazott alezredes, a Károli Gáspár egyetem óraadója a “A poggyászlopás nyomozása” című egyetemi jegyzetében.

A Magyar Idők által idézett dokumentum szerint az utasok által leadott csomagokat személy- és vagyonbiztonsági szempontok alapján lemérik, átvilágítják, majd az úti célnak megfelelő szállítószalagra irányítják. Amennyiben a poggyász komolyabb értéket rejt magában, az átvilágítást végző munkatárs megjelöli.

A raktárban dolgozó társa a megjelölt csomagot leveszi a szalagról és kilopja belőle az értékeket, majd a poggyászt egy másik járathoz tartozó útra tereli. Így sok esetben a tulajdonos csak hetekkel később szembesül azzal, hogy eltűntek az értékei. Bejelentést is  így csak hetekkel később tud tenni, ami jelentősen megnehezíti a nyomozást – idézi a napilap az egyetemi jegyzetet.

Kovács Gyula szerint a poggyászokban lévő értékek ellopását lehetetlen belső emberek közreműködése nélkül megvalósítani. Nehezíti azonban a helyzetet, hogy jelenleg négy cég tevékenykedik a repülőtéren a poggyászok kezelésében. Egyikük külföldi és időnként áttekinthetetlen, hogy mennyi alvállalkozóval dolgoznak – írja a Magyar Idők.

(Forrás: vakaciozzunk.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)