A vándorhangyák élelemgyűjtő rajzásaikról ismertek, ilyenkor hatalmas tömegben hömpölyögnek ki a fészkükből, és elejtenek minden útjukba kerülő zsákmányt.

Egy ilyen kirajzás során 20 méter széles és 100 méter hosszú sávban akár több mint 200 ezer hangya is haladhat 13 centiméter per másodperces sebességgel. Az eredmény pedig: több mint 3 ezer elejtett préda óránként.

Egyes hangyafajoknál, így a vándorhangyáknál is, a dolgozókon kívül nagyobb termetű, úgynevezett katona egyedek is részei a bolyoknak. A vándorhangyák rajzása során a katonák irányításával a dolgozó hangyák összekapaszkodnak és hidakat építenek.

Itt egy megdöbbentő példa a vándorhangyák képességeiről, amint megtámadnak egy darázsfészket:

Korábban nem igazán tudták, hogy ezek az apró, vak állatok hogyan lehetnek képesek ilyen hihetetlen „építmények” megalkotását koordinálni. A kutatók most először írták le a hangyák által megépített egyik szerkezetet, amit „állványnak” neveztek el.

Az állványok egyfajta biztonsági hálót nyújtanak a katonák számára, megakadályozzák, hogy leessenek, amikor meredek terepen, például egy falon kell mozogniuk. Az alábbi videóban látható is egy ilyen állvány működés közben:

A kutatók vizsgálataik során a közép-amerikai Panama erdőit járva kerestek rajokat, és a vonulásukat a vízszintes terepről egy 20 és 90 fok közötti dőlésű akadályra irányították.

A tapasztalataik szerint a hangyák ritkán építettek állványokat, ha 40 foknál kisebb volt a dőlés, viszont a meredekebb esetekben már megalkották ezeket a segítő szerkezeteket, főleg akkor, ha a dolgozók nehezebb zsákmányt cipeltek. Az eredmény pedig egyértelmű, közel nulla hangya esett le a vonulás közben még a legmeredekebb felületekről is.

A hangyák az építészet mesterei, számos faj esetében figyelték már meg, hogy önmagukból hasznos szerkezeteket alakítottak ki.

A vándorhangyák igazi mesterei ennek a tudománynak, mint az útkarbantartók a kátyúzáskor, úgy fedik be az akadályokat a testükből alkotott hidakkal.

A tűzhangyák pedig például képesek arra is, hogy egy áradáskor összekapaszkodva a testükből tutajt képezzenek, és így akár napokig lebegjenek a víz felszínén, amíg biztonságosan szárazföldre nem érnek. Erre láthatunk egy példát az alábbi videóban:

Ez az építkezés rendkívüli koordinációt igényel, főleg annak fényében, hogy a hangyák között nincsenek vezetők, és tervrajzokat sem használnak. Minden hangya csak a szomszédját és a környezetét érzékeli a munka közben.

Hasonló viselkedést tapasztalhatunk az állatvilágban a madárcsapatok vagy a halrajok mozgásában is. A tudósok az ilyen képességeket korábban nem tudták megmagyarázni, ma már azonban tudják, hogy az egyedek közötti egyszerű kapcsolatok összességében csoportszinten kifinomult mintázatokat eredményezhetnek.

A kutatók ennek a jelenségnek a megértéséhez járultak most hozzá a hangyák állványainak modellezésével. Véleményük szerint egy egyszerű mechanizmuson alapul a hangyák viselkedése. Érzékelik, hogy mennyire csúsznak a lejtő meredekségének hatására, és ez alapján hoznak egyénileg döntést, közös kommunikáció nélkül.

Az állatok képessége, ahogy komplex, adaptív szerkezeteket hoznak létre akár különböző mérnöki területen is használható lehet.

Segítheti például az olyan öngyógyító műanyagok tervezését, amik egy sérülés után képesek újrarendezni a szerkezetüket. Vagy akár a rajban mozgó robotok fejlesztéséhez is hozzájárulhat, például az ilyen robotok is hasonló elvek alapján épülhetnének össze egy híddá meghatározott célok érdekében.

Zárásként pedig megjegyezzük, hogy a fentiek fényében még valóságalapja is van annak, amikor a 2015-ös Hangya szuperhős-filmben a főszereplő úgy menekül meg, hogy segítő hangyatársai összekapaszkodnak, és hajóként csúsznak le együtt egy vízvezetékben. A tudomány legfrissebb eredményeit alapján kicsit más szemmel is nézhetjük ezt a jelenetet: