Jump to content

Megkezdte a jegyeladást a június 10-én induló új montenegrói légitársaság

2021. 06. 11. 09:44

Megkezdte a jegyeladást a ToMontenegro elnevezésű új montenegrói légitársaság, amelynek repülőgépei június 10-től közlekednek - közölte a podgoricai sajtó.

Az új légitársaság gépeinek első útja Podgoricából és Tivatból Belgrádba vezet majd. Ezen az útvonalon az utóbbi fél évben csak az AirSerbia szerb légitársaság gépei közlekedtek, és a monopólium miatt jelentősen megnőttek a jegyárak is. A ToMontenegro jelentősen alacsonyabb árakkal indul.

A Montenegro Airlines légitársaság tavaly decemberben ment csődbe a felhalmozott adósságok miatt.

A montenegrói sajtó novemberben jelentette, hogy a Montenegro Airlinesnak sürgős szüksége van 155 millió euró (56 milliárd forint) állami támogatásra.

A légitársaság megmentésének tervei Dusko Markovic korábbi miniszterelnök kormányzása idején fogantak. December eleje óta azonban Montenegrónak új kormánya van, amely nem akarta megmenteni a veszteséges légitársaságot.

Az 1994-ben alapított Montenegro Airlines négy utasszállítóval rendelkezett: három Embraer 195-ös és egy Fokker 100-as típussal. A ToMontenegro egyelőre a Montenegro Airlinestól "örökölt" két Embraer 195-össel indul június 10-én.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)