A felfedezés megvilágítja a környezetszennyezés alattomos természetét, és aláássa azt a hiedelmet, hogy ezek a mélytengeri élőhelyek nagyrészt biztonságban vannak az emberi behatásoktól. Ezenkívül erős kapcsolatot tár fel a felszíni és mélytengeri vizek között, valamint előrevetíti eme egyedülálló környezetek körültekintőbb megfigyelésének szükségét.
Az eredményekről a Nature Ecology and Evolution folyóirat számolt be.
Az Alan Jamieson (Newcastle Egyetem) vezette vizsgálatban mélyen a Csendes-óceán felszíne alatt élő felemáslábú rákok zsírszövetében vizsgálták meg a szennyezőanyagok szintjét. Az állatkákat a Mariana- és a Kermadec-árokból gyűjtötték be. Az előbbi mintegy 1300 kilométerre található a legközelebbi nagyobb földtömegtől, Japántól, és több mint 10 kilométer mély. Az utóbbi tőle 7000 kilométerre terül el, szintén bő 10 kilométeres, és 1500 kilométerre található Új-Zélandtól. Mindkét helyszínen viszonylag magas szennyezési koncentrációt mutattak ki.
Az árkok az óceán úgynevezett hadális zónájában, a felszín alatti 6-11 kilométeres tartományban terpeszkednek. A mintavételhez 2014-ben mélytengeri robotot és csalival ellátott csapdákat használtak. A rákocskákban fellelt vegyületek között a környezetben tartósan fennmaradó vegyületek (POP) közé tartozó poliklórozott bifenileket (PCB-k) és polibrómozott difenil-étereket (PBDE-k) mutattak ki, amelyeket általában elektromos szigetelőanyagokban és égésgátlókban alkalmaztak.
Az elemzés során nagyobb PCB-koncentrációkat figyeltek meg a Mariana-árokban, ami a kutatók szerint valószínűleg az iparosodott északnyugati-csendes-óceáni régióhoz és az észak-csendes-óceáni szubtrópusi gírhez (más néven nagy csendes-óceáni szemétfolt) való közelségében keresendő. A PCB-termelést Amerikában 1979-ben tiltották be, majd az ENSZ is így tett 2001-ben, a környezetben tartósan fennmaradó szerves szennyezőanyagok kibocsátásáról szóló stockholmi egyezményében. A harmincas évektől betiltásukig, a becslések szerint mintegy 1,3 millió tonnányi PCB-t állítottak elő globálisan. Az ipari balesetek és szemétlerakókból elszivárgás révén a környezetbe jutva ezek a szennyezőanyagok nem bomlanak le természetes úton és felhalmozódnak. Vizsgálatukban a szerzők kifejtik, a Csendes-óceán mélyén fellelt szennyezés mértékét nehéz szélesebb kontextusba helyezni, részben azért, mert a korábbi kutatások során másfajta módszerekkel éltek.
Hozzátették, hogy a Mariana-árokban a PCB-k legmagasabb kimutatott értéke ötvenszer haladta meg a Liaohe-folyó (Kína egyik legszennyezettebb folyama) táplálta rizsföldeken élő rákokban megfigyeltekét. Jamieson szerint a vizsgált felemáslábú rákokban a szennyezés szintje a japán Szuruga-öbölbelihez hasonló, ami egyébiránt a Csendes-óceán északnyugati részének egyik legszennyezettebb ipari régiója. Úgy hiszik a PCB-k és PBDE-k szennyezett műanyaghulladék, illetve a tengerfenékre süllyedt szennyezett állati tetemek révén juthattak a csendes-óceáni árkokba, ahol aztán elfogyasztották őket a rákocskák és más mélytengeri élőlények. A mély óceán ennélfogva a szennyezőanyagok egyfajta raktárává lehet. Szavaik szerint, mivel ezek a vegyületek a tápláléklánc révén halmozódnak fel, ezáltal, mikor elérik a mélyebb vizeket, koncentrációjuk sokszorosa a felszínen kimutatottakénak.
