Hongkong, vagyis kínai nevén Hsziangkang (ami annyit tesz: illatos kikötő) négy régióból, magából Hongkong szigetéből, a Kaulun-félszigetből, számos környező kis szigetből és az úgynevezett Új Területekből áll.
Ez jelenleg a Föld egyik legsűrűbben lakott területe: 1104 négyzetkilométerén hétmilliónál több ember él, többségük kínai nemzetiségű.
Gyors gyarmatosítás folyt
A kiváló stratégiai fekvésű szigetet – melynek lakosságszáma akkoriban nem érte el a tízezret sem – az 1839-ben kezdődött első ópiumháború során, 1841. január 20-án foglalták el a britek. Kínának a háborút lezáró nankingi szerződésben kellett mindörökre lemondania Hongkong szigetéről, amely a következő évben brit koronagyarmat lett, és nem vártak sokáig a főváros, Victoria alapkövének letételével sem.
A második ópiumháború idején hozzácsatolták a közeli Kaulun-félszigetet, majd 1898-ban a britek 99 évre bérbe vették a félszigettől északra fekvő szárazföldi területeket és számos kisebb-nagyobb szigetet, amelyek az Új Területek elnevezést kapták. A szabadkikötő a Kínával folytatott kereskedelem legfontosabb átrakodó helye lett és ugrásszerű fejlődésnek indult.
Szédületes fejlődés kezdődött
Hongkong ’41-ben négy évre japán megszállás alá került, a kapituláció után a britek már azon voltak, hogy megnyerjék a lakosság kínai többségét – attól tartottak ugyanis, hogy a polgárháborúban győztes kommunista pekingi vezetés megpróbálja visszaszerezni Hongkongot. Vagyis engedékenyebb politikához folyamodtak ennek érdekében.
A katonai igazgatást polgári kormányzás váltotta fel 1946-ban, a szédületes ütemben fejlődő Hongkong pedig az ázsiai „kis tigrisek” egyike lett. Amikor közeledett az Új Területek 99 éves bérletének lejáratának ideje, Nagy-Britannia és Kína tárgyalásokat kezdett Hongkong jövőjéről.
Nehezen, de megállapodtak
Margaret Thatcher volt az, aki 1982-ben megkezdte az előkészületeket ahhoz, hogy Hongkong százéves brit fennhatóságot követően visszakerüljön Kínához. Végül számtalan tárgyalás után, 1984. december 19-én aláírták a megállapodást, melynek értelmében Hongkong 1997. július 1-jétől visszatér az anyaországhoz – Peking pedig ötven évre szavatolta a terület autonómiáját, különleges jogállását, kapitalista gazdasági rendszerét, kialakult életformáját és társadalmi viszonyait.
Az 1990-ben a kínai parlament által elfogadott, 1997. július 1-jén hatályba lépett alaptörvény garantálja a Hongkong Különleges Közigazgatási Terület státusát, magas fokú autonómiáját (kivéve a külügyet és a hadügyet), törvényhozói és független bírói hatalommal.
Kínának létfontosságú volt, hogy Hongkong gazdasága továbbra is virágozzék, s politikai érdeke is fűződött a megállapodáshoz, mert a majdani Tajvannal való egyesülést is az “egy ország, két rendszer” elv alapján képzelik el.
Az 1989. évi Tienanmen téri események, a kínai keményvonalas fordulat kérdésessé tették, hogy a gyakorlatban miképpen fog megvalósulni az egyezség.
A „visszagyarmatosítás” is gyorsan történt
1997. június 30-án – a pekingi Tienanmen téren óriási kivetítőkön közvetített – ünnepség során utoljára vonták le a kormányzói palota előtt a brit zászlót, a ceremónián részt vett a trónörökös Károly herceg és Tony Blair miniszterelnök, Kínát Csiang Cö-min elnök és Li Peng kormányfő képviselte. A brit vendégek éjfélkor a királyi család jachtjával távoztak, Hongkong határát kínai katonák lépték át, és beiktatták hivatalába Tung csi-huát.
Az utolsó jelentős brit gyarmat feladása egyben a valaha a Föld egyötödére kiterjedő Brit Birodalom végét is jelképezte.