Jump to content

Melyik nemzet szórja a pénzt az utazásra?

2016. 08. 17. 16:05

Kiket látni minden turistalátványosság körül? Kik azok, akik állandóan, vadul szelfiznek a sétányokon? Bizony a nemzet, aki a legtöbbet költi az utazgatásra.

A HowMuch.net jóvoltából végre kiderül, hogy melyik ország polgárait lelhetjük fel minden régióban, azaz kik költik a legtöbb pénzt a repjegyvásárlásra, nyaralásra, utazásra, egyszóval a világ bejárására.

Ha azt gondolta, hogy a kínaiak lesznek az abszolút befutók, akkor tévedtél, mert az amerikaiak azok.

A Világbank adatait alapul véve, két évvel ezelőtt ugyanis az USA-ból érkezők voltak az utazgatás abszolút császárai. A statisztikát az alapján készítették, hogy összegezték az országba érkező turisták által elköltött pénzt, miszerint az USA polgárai róják a világot és hagynak 220 milliárd dollárt am block szerte a városokban.

Az évek múlásával persze változott a helyzet és szépen lassan leszorulnak az amerikaiak a dobogóról és helyüket a kínai turisták veszik át, akik átlagosan 165 milliárd dollárt hagynak ott a nyaralás során.

Noha a költekezésből úgy tűnik Magyarország kimarad, mert az elmúlt években alaposan átrendeződött a turizmus szerkezete és az üzleti utazók érdeklődése csökkent Budapest iránt, a fapados légitársaságokkal utazó turisták száma pedig nőtt, ami annyit tesz, hogy „budget” úti cél lettünk. Az ide érkező turisták nem költenek sok pénzt nálunk, még a top utazók sem.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu | Kép: pixabay.com)