Jump to content

Hogyan előzhetők meg a strandi lopások?

2018. 07. 18. 14:00

Mivel a bűnözők minden trükköt ismernek, így a legpraktikusabb, ha értéket egyáltalán nem visznek a fürdőzők magukkal a strandra vagy a partra – hívta fel a figyelmet Triznay Gabriella, a Somogy Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Osztályának osztályvezetője.

A nyári szünetben több veszély is leselkedik a gyerekekre, akik nyaralás közben könnyen áldozatokká válhatnak. Segítségért fordulni ilyen esetben is tudnak hova, de a legjobb tanács mégis a megelőzés.

Az osztályvezető szerint a legpraktikusabb, ha a partra egyáltalán nem visznek magukkal értékeket a fürdőzők, hiszen az erre szakosodott bűnelkövetők jól felkészültek, tudják, hogy esetlegesen hova rejtik az értékes tárgyakat a kikapcsolódni érkezők.

A tapasztalatokról elmondta, az előző időszakhoz képest a rablások száma növekedett, de a sértetté válás tekintetében nem változott a tendencia.

A megyei rendőrkapitányság egyébként bűnmegelőzési táborokat is tart, hogy a fiatalokat megismertesse a rájuk leselkedő veszélyekkel. A strandi lopások mellett klasszikus bűncselekmény a szórakozóhelyeken az italokba tett tudatmódosító szerek, ezek elkerülésére a fiataloknak fokozottan kell ügyelniük.

Ha mégis megtörtént a baj, akkor első körben a rendőrséghez kell fordulni, ahol a megyében minden rendőrkapitányságon munkába állítottak egy áldozatvédelmi referenst, aki további információkat tud nyújtani az érintetteknek arról, kihez fordulhatnak anyagi vagy lelki segítségért. Emellett

ingyenesen hívható áldozatsegítő szolgálatot működtet az Igazságügyi Minisztérium, amely az alábbi számon érhető el: 06-80-225-225” - zárta szavait Triznay Gabriella.
(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;orientpress | Kép: pixabay.com)