Jump to content

Görögország júliustól megnyílik a turisták előtt

2020. 05. 08. 21:28

Görögország július elsején megnyílik a turisták előtt. A görög kormány tudatta, hogy még nem dolgozták ki teljesen a turizmus újraindításának részleteit, de május 15-ig elkészülnek vele, egyebek közt az egészségügyileg biztonságos utazás körülményeit szabályozókkal, továbbá szektor pénzügyi támogatásának mikéntjével.

Az idegenforgalom adja Görögország hazai össztermékének 30 százalékát. A szállodák, éttermek, utazási irodák egyharmada csődtől tart a járvány miatt. Eddig 45 ezer munkahely szűnt meg a szektorban a járvány miatt.

Ugyancsak szerdai közlés szerint Dánia még csak nem is tervezi, hogy feloldja a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzárát az idegenforgalom számára. „A jelenlegi helyzetben turistáknak nem szabad Dániába érkezniük, mert magukkal hurcolhatják a koronavírust” – mondta Nick Haekkerup igazságügy-miniszter szerdán a dán parlamentben egy kérdésre válaszolva. Megjegyezte, hogy több város polgármestere kérte a dán–német határ megnyitását az idegenforgalom előtt, de a szükségesnél tovább nem fogják zárva tartani a határátkelőket.

A skandináv ország március közepén „zárkózott be” a koronavírus-járvány miatt.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)