Mi az, amitől otthon érezzük magunkat ott, ahol lakunk? – tették fel a kérdést a magyarországi települések, melyek saját lakóik közreműködésével mutatják be lakhelyük szellemiségét.
Mesetáncház, író-olvasótalálkozó, cipóban sült csülök, elfeledett mesterségek, lepcsáng sütés és Menyegző udvar várja az érdeklődőket a szigetmonostori, a Piros Lábos Fesztiválon a hétvégén, október 7-én és 8-án.
Egyre népszerűbb a kutyás nyaralás, már a háziállattal rendelkező vendégek negyede utazik rendszeresen kedvencével, vagy üdültek már legalább egyszer együtt. De, hogy is néz ez ki?
Mikor, ha nem a legszínesebb évszakban kirándulnánk, túráznánk? A somogyi erdők ismét leengedik lombkoronájukat, az élővilág felpezsdül a hosszú nyári forróság után. A Zselic pedig tárt karokkal vár.
Az összeomlás veszélye fenyegeti VIII. Henrik egykori zászlóshajójának, a dél-angliai Portsmouth egyik múzeumában őrzött Mary Rose-nak a roncsát, amelyet 35 évvel ezelőtt emeltek ki hullámsírjából.
A tatai Öreg-tó téli leeresztése miatt felduzzasztott Által-éren 13 kilométeres vízitúrán lehet eljutni szombaton a Dunáig.
Nyílt nappal, különleges járművek felvonulásával és a dallamos villamossal várja az érdeklődőket szombaton, a budapesti villamosközlekedés elindulásának 130 éves jubileuma alkalmából a Budapesti Közlekedési Központ.
November elsejétől megnyitják a látogatók előtt a Colosseum ókori római amfiteátrum nézőterének két legfelső emeletét, amely 40 éve zárva volt - jelentette be kedden Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.
Nincs is jobb egy medúzacsípésnél a tengerparti nyaralás kellős közepén, nem igaz? Pedig ez is a leggyakoribb balesetek között van, de sok incidens történik más tengeri élőlényekkel is, hogy a
Egy férfi és egy nő. Mindketten a szállodaipar nagyágyúi. Egy fényűző hotel Dubaiban és egy luxus resort Mexikóban. Másként látják vajon a design világát? A Gastro Design Award két nemzetközi
Hintákkal teli hatalmas, felnőtt játszótérré alakította át a londoni Tate Modern híres Turbina-csarnokát a dán Superflex alkotócsoport.
Megnyílt és új játékokkal, előadásokkal, bemutatóterekkel és négy tematikus szabadulószobával várja szombattól a látogatókat a Csodák Palotája (Csopa) új helyszínen, Budapesten, a Bécsi úti Új Udvar bevásárlóközpontban.