A 2020-ra meghirdetett vándortáborok csaknem mind az 520 turnusa betelt a jelentkezés első 24 órájában, ami azt jelenti, hogy közel 13 ezer felső tagozatos és középiskolás gyerek vehet részt a
Megnyitott az eplényi síaréna csütörtökön - közölte a síközpont marketingvezetője az MTI-vel.
Az adventi népszokásokat eleveníti fel a Skanzen két adventi hétvégén: december 7-én és 8-án, valamint 14-én és 15-én betlehemezés, mézeskalács- és szaloncukorkészítés is várja az érdeklődőket a szentendrei Szabadtéri Néprajzi
Szüret után az újboroké, a hozzájuk társított ételeké és a nagy sétáké a főszerep. A Balaton őszi világának felfedezéséhez biztosított gasztronómiai túrákon egyikből sem lesz hiány.
Immár hatodik alkalommal rendezte meg ötnapos magyarországi közösségépítő élménytúráját a népszerű svéd outdoor márka, a Fjällräven. A túra során Zánkáról indulva járták be a Balaton-felvidék legszebb területeit. A kezdeményezés már
Nyakunkon a nyári szünet, amely a gyerekek számára az egyik legvidámabb időszak kezdete. Azonban, a hosszú nyári napok hamar unalmassá válhatnak a megszokott hétköznapi rutin után. A Europcar Autókölcsönző most
A város a változatos kulturális és szórakoztató programok mellett évről évre egyre több aktív kikapcsolódási lehetőséget és más sportélményt kínál a látogatóknak szárazföldön és vízen egyaránt. Siófok 2019-es marketingstratégiájának fontos
Az utóbbi hónapokban vissza-visszatérő téma a híradásokban a medvék felbukkanása, illetve – ugyan nem hazai vonatkozással – a medvetámadások is. Hazánkban a legutóbb februárban láttak medvét; az eset a Borsod-Abaúj-Zemplén
A két évvel ezelőtti top reptér 104 millió utast kalauzolt el nap mint nap, s noha trónfosztás nem történt, érdekes számadatokkal szolgálnak a legnagyobb repülőterek, amelyek közé meglepően alig fért
Jövő évtől betiltják a vezetett városnéző sétákat és kocsmatúrákat Amszterdam vöröslámpás negyedében, főként a belvárosi turistaáradat mérséklése céljából - jelentette csütörtökön a holland sajtó.
A Nagy Almában annyi látnivaló van, hogy a tematikus napok közé, mindenképp érdemes beszorítani egyet, ami a múzeumoké, mert sehol a világban nem rejt annyi kultúrát egy város, mint New
A hagyományos borkóstolók mellett disznóvágáson vehetnek részt, valamint a helyi kézművesek termékeivel és azok elkészítésével is megismerkedhetnek a látogatók hétvégén a téli Etyeki Pikniken.