Spanyolország 82,6 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 0,9 százalékkal többet, mint 2017-ben - ismertette az eredményeket Reyes Maroto turizmusért felelős spanyol miniszter szerdán Madridban
A Bledi tó Szlovénia második legnagyobb tava Júliai-Alpokban, vízének minősége hosszú ideig közepes vagy jó volt, amíg rá nem telepedtek a turisták.
Erősödnek az óceáni hullámok a klímaváltozás hatására, ami a jövőben komoly veszélyt jelenthet a part menti településekre – figyelmeztetnek a kutatók a Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmányukban.
A hagyományos borkóstolók mellett disznóvágáson vehetnek részt, valamint a helyi kézművesek termékeivel és azok elkészítésével is megismerkedhetnek a látogatók hétvégén a téli Etyeki Pikniken.
A BBC News hétfői beszámolója szerint évente másfél millió eurónyi (420 millió forintnyi), turisták által bedobott pénzérmét halásznak ki a kút vizéből. A pénzt hagyományosan a római katolikus egyház kapja,
Ismét a legjobb 20 között versenyez a főváros a legjobb európai úti cél címért: január 15. és február 5. között bárki szavazhat, hogy Budapest az European Best Destination szervezet szavazásán az első helyre kerüljön - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az MTI-vel kedden.
Az új látogatói kedvezmény bevezetésével egy időben azonban eltörlik az október és március közötti minden hónap első vasárnapi ingyen látogatási napot.
Amerikai kutatók megfejthették a Húsvét-szigeteki óriási kőfejek elhelyezkedésének rejtélyét: a megalitikus szobrok a friss vízforrásokat jelölhették – írta a The Guardian.
Az Indiai-óceánon való nyolc évi hányódás után megtalálták a dél-ausztráliai partoknál azt a jachtot, amellyel annak idején egy amerikai tinédzser akarta körbevitorlázni a Földet.
Most a rák, oroszlán, szűz, csillagjegyűek vannak a terítéken.
Elutaznál, de nem tudod, merre vedd az irányt? Az asztrológia segítségedre lehet, ugyanis minden zodiákus jegy szülötte más helyen érzi igazán jól magát. Míg a vízöntők múzeumba és tengerpartra vágynak,
A bátrak, kíváncsi felfedezők és a kalandvágyók kedvenc úti célja a világ egyik legzártabb országaként emlegetett Észak-Korea, ahova bejutni nehezebb, mint egy őrzött erődítménybe.